2024.03.28. - Gedeon, Johanna

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról a Szigeten

„olyasmi magyarban, mint a Hair. (…) A beat minden keménysége mellett a színpadon halk, gondolkodásra késztetõ zene szól.” – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung az elsõ magyar rockmusicalrõl, mely 1973-ban Déry Tibor kisregénye alapján született. A bemutató fergeteges sikert aratott, s a darabot több mint 10 évig tartotta repertoáron a Vígszínház és számos hazai és külföldi színtársulat is mûsorára tûzte.
Minden idõk legnagyobb sikerû magyar rockmusicaljének koncert változata utoljára öt éve, az LGT fesztiválon került színpadra.

„Azóta is nyúznak, mikor mutatjuk be ismét, de nem volt megfelelõ alkalom. Most a Sziget tökéletes helyszínnek ígérkezik, ahogy lágyan visszahozza a korai Tabánok hangulatát, és többtízezer ember énekelhet együtt” – mondta Presser Gábor, a zeneszerzõ.

Augusztus 7-én tehát „Képzelt riport” is lesz a „ Sziget - LGT fesztiválon”, olyan elõadók fõszereplésével, mint Novák Péter, Lovasi András, Roy, Fekete Linda, Bíró Eszter, Kovax… Mellettük még vagy harmincan lepik majd el a színpadot.

A zenekar is súlyos nevekbõl áll: Borlai Gergõ, Lukács Peta, Kovax, Sipeki Zoltán, Fodó, Papesch Péter és Csányi István.

A nulladik napon déli 12 órakor nyit a Sziget, a Képzelt riport 18 órakor kezdõdik s az LGT 19.00 h-kor kezdi mûsorát.