Mindezek mellett több mint száz fotó és húsz korhûen beöltöztetett bábú érzékelteti a divat folyamatos változását.
Egy ember ruházata régebben is megmutatta viselõjének a társadalomban elfoglalt rangját. A szövet minõsége, tisztasága, új vagy használt állapota, színe, szabása utalt az illetõ pillanatnyi anyagi helyzetére.
Az öltözködés mindig feltörekvõ volt, a lentebb lévõk igyekeztek utánozni a mintaadó elit stílusát - mondja Katkóné Bagi Éva a viselettörténeti kiállítás rendezõje. A 20. században beinduló tömegtermelés és konfekcióipar azonban a kevésbé módos rétegek számára is hozzáférhetõvé tette a divat követését. Rövidesen mindenki ruhatárában megtalálható lett egy-két divatos holmi.
A szegediek az ünnepi öltözködésben sokáig a paraszt- és a polgári viselet elemeit használták tovább. A századforduló idején a szegedi belváros szinte minden utcájában létezett egy vagy több ruhakészítõ szalon, de a külvárost is behálózták a kisebb-nagyobb szabóságok - sok száz iparosnak munkát és megélhetést biztosítva.
A szabó szakmán belül különbözõ kategóriák léteztek: voltak úri szabók, készruhakészítõk, vásározó szabók, egyenruhakészítõk, gyári konfekciósok, divatszûcsük és papi szabók is. Napjainkban a szabóságok hanyatlásának, megszûnésének lehetünk tanúi.
Az emberek a nagyáruházakban vásárolnak és a kevés megrendelõ nem képes eltartani a magas rezsiköltséggel mûködõ üzleteket. A csekély tõkével rendelkezõ szabók manapság inkább csak ruhajavításokra vállalkoznak.
A kiállítás anyagát Katkóné Bagi Éva az 1880-tól 1980-ig tartó idõszakból válogatta. E száz esztendõ viseleteinek bemutatásával szeretné megismertetni a szegedi divatirányzatok fontosabb állomásait a díszmagyartól a miniszoknyáig.
Fekete Ház. 2006. május 31. - 2007. december 31.