2024.03.29. - Auguszta

The Pipettes: We Are The Pipettes

Ahogy már a legutóbbi Sugababes-anyag, a Taller In More Ways kritikájának végén is említettük, a frenetikus kislemezekkel feltûnt brightoni Pipettes vokáltrió bemutatkozó albuma – Lily Allen Alright, Stillje mellett – a legjobb eséllyel pályázik „az év csajpop lemeze” címre.
A pöttyös kis ruhácskákban és hasonlóan retrós koreográfiával fellépõ mozgó három énekesnõ, Gwenno, Rose és Becki, azaz a Pipettes – férfi árnyékzenekaruk, a Cassettes kíséretében – már 2005 nyara óta csepegteti el blogokon és bakeliten egyre jobb dalait: az I Like A Boy In Uniform (School Uniform) vagy a Judy a hatvanas években Phil Spector által menedzselt görlgruppok (The Ronettes, Shangri-La’s) slágerszámainak tökéletes klónjai, melyeket persze a ravasz producerek, a Go!

Team-tag Gaz Parton és a Blue States néven dolgozó triphopper Andy Dragazis átfuttattak az utóbbi évtizedek brit popzenei trendjein is. Szó szerint bemutatkozó albumukra a lányok újra felénekelték a kislemezdalokat is, és a We Are The Pipettes 2006 júliusában jelent meg hazájukban.

De szinte megjelenhetett volna az utóbbi évtizedek bármelyik júliusában, a Pipettes ugyanis – a néha cselesen felszínre törõ elektronikát és a Pindúr Pandúrokhoz illõ címadó nyitódalt kivéve – teljességgel idõtlen, és inkább próbál valamiféle zsigeri élvezetet kicsikarni minden hallgatóból, minthogy rámutasson a kortárs popzenei állapotokra.

Ráadásul a lemez tele van tökéletesebbnél tökéletesebb, rövid és könnyed popdalokkal: a Cassettes-fiúk verik a dobot és a zongorát, amikor csak lehet, a lányok pedig non-stop eresztik ki a csodálatos harmóniákat. Énekelnek okostojás fiúkról (ABC), unalmas fiúkról (Sex), szépfiúkról (Tell Me What You Want), diadalmas szakításokról (Your Kisses Are Wasted On Me), csalódásokról (It Hurts To See You Dance So Well), és a lemez végére bizony az õ szívük is meglágyul: hiába a csípõs nyelvek és a vitriol a szövegekben, lelkük mélyén õk is végtelenül romantikusak (I Love You). Szeressük õket mi is bátran!