2024.03.29. - Auguszta

Itt az új Guetta-lemez tracklistája

Itt az új Guetta-lemez tracklistája
Itt az új Guetta-lemez tracklistájaDavid Guetta nyilvánosságra hozta hatodik stúdióalbuma, a „Listen” tracklistáját. A közreműködők sorát többek között Sia, John Legend, Nicki Minaj, Nico & Vinz, Emeli Sandé erősítik. A „Listen” az elmúlt három évet foglalja össze David Guetta munkásságából, és igyekszik megnyitni az emberek szívét, fülét és elméjét egy újfajta hangzásra. Ez a lemez Guetta legkifinomultabb és legváratlanabb munkája, egy fejlődési folyamat nagy állomása, sok meglepetéssel, a középtempós új single-től, a „Dangerous”-től a Siával közös balladáig.
A „Listen” nem más, mint kockázatvállalás, méghozzá igen látványos eredményekkel.

„Dönthettem volna úgy is, hogy a már sikeresen bevált stílust ismétlem meg, de szerettem volna producerként is fejlődni és kitolni a határaimat, amennyire csak lehet. Új ötleteket kipróbálni. Kilépni a komfortzónámból. Olyan dalokat írni, amiket akár egy DJ, akár egy rock banda, akár egy nagyzenekar játszik el, minden formában megállják a helyüket. Dolgoztam zongorával, hegedűvel, gitárral, és ezeket kevertem elektronikus elemekkel. Ez az album szövegi szinten is a legszemélyesebb darabom, ezért neveztem „Listen”-nek [jelentése: „Halld meg”]. Emellett persze dance is, de tényleg a szívemből jött.”

Már az első nemzetközi slágerrel kirobbanó eredményeket ért el, hiszen a „Lovers On The Sun” #1 volt az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország hivatalos single listáin, utóbbiban rekordot is döntve hét hétig maradt az élen. A „Listen” a korábbi nagy sikereket építi tovább, hiszen a 2011-es „Nothing But The Beat” tripla-platina lett, a 2009-es „One Love” pedig Grammy-jelölést kapott.

Különleges közreműködők sora színesíti az albumot: az angol énekesnő, Emeli Sandé, aki az erőteljes „What I Did For Love”-hoz kölcsönzi hangját, az ír háromtagú banda, a The Script, a határokat nem ismerő énekes-dalszerző, John Legend és az amerikai rapper, Nicki Minaj a „Hey Mama”-ban tűnik fel. A lemez briliáns zárásaként David az elképesztően tehetséges Siával fogott össze a szívhez szóló és gyönyörű ballada, a „The Whisperer” erejéig. Végül, szó szerint az utolsó pillanatban, partnere, Titanium egy döbbenetes számot hozott, munkája legjavát beleadva a „Bang My Head”-be.

A „Listen” még egy missziót felvállalt, hogy fantasztikus, új tehetségeket mutasson a világnak. A fiatal üstökös, Sam Martin, aki a „Lovers On The Sun”-ban és a „Dangerous”-ben is énekel, épp egy olyan művész, aki teljes lényével képviseli azokat a jövőbeli sztárokat, akiket David szeretne felfedezni.

1. Dangerous (feat. Sam Martin)
2. What I Did for Love (feat. Emeli Sandé)
3. No Money No Love (feat. Elliphant & Ms. Dynamite)
4. Lovers on the Sun (feat. Sam Martin)
5. Goodbye Friend (feat. The Script)
6. Lift Me Up (feat. Nico & Vinz, Ladysmith Black Mambazo)
7. Listen (feat. John Legend)
8 Bang My Head (feat. Sia)
9. Yesterday (feat.Bebe Rexha)
10. Hey Mama (feat. Nicki Minaj & Afrojack)
11. Sun Goes Down (feat. MAGIC! & Sonny Wilson)
12. S.T.O.P (feat. Ryan Tedder)
13. I'll Keep Loving You (feat. Birdy & Jaymes Young)
14. The Whisperer (feat. Sia)
15. Bad (feat. Vassy) [Radio Edit]
16. Rise (feat. Skylar Grey)
17. Shot Me Down (feat. Skylar Grey) [Radio Edit]
18. Dangerous (feat. Sam Martin) [Robin Schulz Remix] [Radio Edit]