2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Robin Schulz a világ legnagyobb slágereit hozza bemutatkozó remix-albumán!

Robin Schulz a világ legnagyobb slágereit hozza bemutatkozó remix-albumán!
Robin Schulz a világ legnagyobb slágereit hozza bemutatkozó remix-albumán!A dance szcéna egének üstököse megjelentette első albumát „Prayer” címmel! Bár Robin már évek óta „praktizált”, az áttörést 2013-ban Mr. Probz „Waves” című dalának újragondolása hozta el, ami a világon minden rádiót meghódított. Ezután jött idén a „Prayer In C”, ami az év egyik legnagyobb slágere, mi több, minden fesztivál himnuszává vált. A világon 27 országban volt 1. az iTunes-on, itthon pedig hét hete vezeti folyamatosan a rádiós listákat, miközben a single lista legelejéről is lerobbanthatatlan már tízedik hete! Bátran mondhatjuk, hogy ez jelenleg a világ kedvenc dala.
Ha pedig mellé fogjuk a csokorba saját, eddig még kiadatlan zenéit, a fent említett világsztárok sikerdalainak remixeit, illetve trendi és aktuális underground művészek számait, rögtön rájövünk, hogy Robin Schulz albuma a 2014-es elektronikus lemezek közül az egyik legkiemelkedőbb! Felejthetetlen refrének, megkerülhetetlen beatek, érzelmes vokálok… Robin Schulz nem ismer zenei határokat!

Coldplay – A Sky Full of Stars
Lykke Li – No Rest For The Wicked
Clean Bandit – Rather Be
Mr. Probz – Waves
Lilly Wood & The Prick – Prayer In C

Többek között ezek a dalok és remixek is rajta vannak a most megjelent, „Prayer”-en, a hihetetlenül fiatal német producer, Robin Schulz debütáló lemezén.