2024.04.19. - Emma

Skorpió csípte meg a Kozmix tagjait!

Skorpió csípte meg a Kozmix tagjait!
Skorpió csípte meg a Kozmix tagjait!A Kozmix közel 20 éves sikercsapat, amely 8 aranylemez után is képes meglepni önmagát és közönségét. Az elmúlt két évben fesztivál- és élőkoncertező zenekarként újultak meg a srácok, ráadásul még ma is épp olyan a dinamika, mint a kezdet kezdetén. Idén elkezdték felvenni 9. nagylemezüket, a nyári turné idején azonban történt valami: az Avicii által népszerűen keresztezett mainstream dance és country zene előhozta belőlük is a gyermekkori emlékeket. Lala még kisgyermekként szerette meg a legendás Skorpió zenekar Dédapám című dalát.
Amelyből egy koncert utáni hosszú éjszaka először csak önmaguknak, jókedvből elkészítették a dal trendi változatát. A következő koncerten élőben is bemutatták a közönségnek, és olyan komoly sikere volt, hogy a poénnak szánt húzás "komolyra" fordult. A fiúk megmutatták az eredményt a dal egyik szerzőjének, Frenreisz Károlynak, aki legalább akkora örömmel fogadta a produkciót, mint a közönség, majd áldását adva az ötletre, megszületett a döntés, hogy a készülő nagylemez mellett önálló bónuszként megjelenik a "Dédapám" Kozmix-változata.


A dalhoz végül baráti összefogásból elkészült egy igazi western hangulatú videoklip is, amely újra gyermekkorba repítette a srácokat, ugyanis lélegzetelállító környezetben egy igazi kosztümös kavalkádot sikerült varázsolniuk. A dal videójában sheriff, bandita, indián és természetesen Dédapám is együtt ferdítik el a komoly western világ hangulatát - igazi játszóházzá. A dal feldolgozása egy könnyed humorral fűszerezett válasz Avicii "Wake Me Up" című dalára. A fiúk tovább dolgoznak az új albumon, de ezt a poént nem akarták kihagyni. A dal és a klip igazi meglepetés, örömzene és egy játékos kitérő, nem csak Kozmix kedvelőknek.

A srácok rövidebb programjukkal és a látványos élőkoncerttel továbbra is állandó fellépői a hazai kluboknak és fesztiváloknak, ám a "Dédapám" című újdonsággal duplán esélyes, hogy a következő szezon egyik legnépszerűbb fellépője a diszkók világában is a Kozmix lehet. Nem ők a legjátszottabb rádiósztárok, nem is ők a legfiatalabb slágercsapat, de a Kozmix az a banda, akiknek a bulija 18 év után is a legforróbb hangulatú!