2024.03.29. - Auguszta

Király Linda bemutatta \\\"Runaway (Beautiful Tragedy)\\\" című vadonatúj dalát

Király Linda bemutatta \\\
Király Linda bemutatta \\\Másfél év szünet után, a Top10-es "Untried" című popslágert követően megérkezett Király Linda vadonatúj felvétele, a feszes tempójú, modern hangszerelésű "Runaway (Beautiful Tragedy)" című energiabomba, mely egy teljesen új korszakot nyit meg Linda eddigi karrierjében. Az új dal zenéjét Létray Ákos és a Los Angelesben élő Wondrboy, míg szövegét maga Linda írta, a produceri feladatokat pedig szintén Wondrboy látta el. A Király testvérektől megszokott nemzetközi színvonalú újdonság néhány héten belül elkészül magyar nyelven is.
A Király testvérektől megszokott nemzetközi színvonalú újdonság néhány héten belül elkészül magyar nyelven Valla Attila szövegével és egy akusztikusabb hangzású zenei alappal is, hogy mindenki kiválaszthassa a saját ízlésének megfelelő változatot.
Linda így nyilatkozott a dalról: "Nehéz volt számomra megírni ezt a dalt, mert erőteljes és mélyen eltemetett érzéseket hozott elő újra. Ez egy olyan valami volt, amit már végre ki kellett írnom magamból, hogy végleg le tudjam zárni életemnek azt a szakaszát, és az a magabiztos nő, aki azóta lettem, tovább tudjon lépni. A dal nem csupán egy régi kapcsolatról szól, hanem arról is, hogy nem te irányítasz, és a félelemről, mely ezzel az érzéssel együt jár... arról a szenvedélyről, mely értelmet ad az életünknek, de egyben tudjuk, hogy a legnagyobb fájdalmat is okozza.

Nagyon büszke vagyok erre a dalra, és hihetetlenül izgatott vagyok, hogy ez az új irányvonal és szabadság hová visz engem. Remélem, mindannyian élvezitek majd!"

Miután pontosan 10 évvel ezelőtt megjelent az énekesnő "#1" című debütáló albuma (rajta olyan slágerekkel többek közt, mint a "Szerelem utolsó vérig", a "Clubsong" és az "És mégis", melyet szintén Létray Ákos írt Lindának), számos elképesztő kalandon ment keresztül: szerepelt Az Operaház fantomjának női főszerepében, majd 2004-ben Londonba költözött, 2005 végén pedig szerződést kötött a világ legnagyobb lemezkiadójával New Yorkban, és Amerikába költözött. 2006-ban demókat készíthetett Céline Dion és Mariah Carey Grammy-díjas producerével, Walter Afanasieffel, 2007-ben pedig megjelent nemzetközi debütáló kislemezdala, a "Can't Let Go", melyet a szintén Grammy-díjas Rodney Jerkins (Darkchild) producerrel készített. 2008-ban duettet énekelhetett ("Iminluvwichoo") Eric Benét-vel Grammy-díjra is jelölt albumán, majd együtt dolgozott a szintén Grammy-díjas Shannon Sanders producerrel ("Love Is Overrated"), illetve a The Fugees együttes alapítótagjával, Pras Michellel illetve Roy Hamiltonnal ("Untried"). 2012-ben dalt írt a világ egyik legismertebb dance előadójának/DJ-jének, Bob Sinclarnek ("Groupie"), melyet már több mint 6 millióan hallgattak meg a YouTube-on.

A "Runaway (Beautiful Tragedy)" dal digitális kislemezként július közepétől lesz elérhető az összes legális digitális zeneszolgáltató kínálatában.

A dalhoz hamarosan videoklip is készül, de a rajongók addig is "megtanulhatják":