Töredelmesen bevallom, hogy szeretem a romantikus filmeket, fõleg a kellemes, szép történeteket, de sem kisebb, sem nagyobb összegben nem mertem volna fogadni, hogy a forgatókönyvíró nyertesen, logikai bukfencek nélkül keveredik ki abból a csapdából, hogy férfi és nõ két év eltéréssel éli életét, amikor levelek útján egymásra találnak és szerelemre lobbannak.
Kusza szálak és a postaláda
Dr. Kate Forster (Sandra Bullock) elhagyja a csupa üveg tóparti házat, és egy forgalmas chicagói kórházban vállal állást. Kate üzenetet hagy a postaládában a ház következõ bérlõjének, amelyben arra kéri, hogy a még ide érkezõ leveleit továbbítsa neki. A levélben utalást tesz a megmagyarázhatatlan eredetû festett tappancsnyomokra a bejáratnál, amelyek már akkor is ott voltak, amikor õ ide költözött...
Kate egy szépen felújított házat hagy maga mögött, ám a következõ bérlõt, Alexet (Keanu Reeves) egy elhanyagolt, poros, koszos ház fogadja. Alex számára különös fontossággal bír a ház, hiszen apja, a híres építész tervezte és építette. A postaládában talált levelet egészen addig figyelmen kívül hagyja, amíg egyik nap egy kóbor kutya végigfut a friss festéken, majd a bejárati ajtó felé iramodva pont ott hagy tappancsnyomokat, ahol Kate üzenetében leírva állt.
Kate és Alex ugyanazokat a napokat élik, csak két év távolsággal. Levelek jönnek mennek és a két ember között a kötelék egyre erõsebb, ám minden levéllel beavatkoznak a múlt hálójába és ezzel a jövõt is változtatják. A film alatt végig rettegtem, hogy a következõ képkockánál történik valami, ami megöli a varázslatot, és kukába dobhatom az addigi élményt. Most már tudom, kár aggódni, jól kanyarog a film és sohasem hagyja cserben a nézõt. Keanu Reeves és Sandra Bullock remek páros, bár alig van közös jelenetük, és a történet számtalan kiszámítható valamint meglepõ fordulatot tartogat, ám az sem zavaró, ha néha banális.