2024.03.29. - Auguszta

Kocsis Tibor: Irány az élet!

Kocsis Tibor: Irány az élet!
11 új szerzemény, köztük a rádiókban is hallható “Lásd a csodát”, valamint a mûsorban is elhangzott “Mit ér egy hang?” címû gyõztes dal található az “Irány az élet!” címre keresztelt elsõ Kocsis Tibor stúdióalbumon.

A vadonatúj szerzemények között négy olyan is szerepel, melyeknek létrehozásában Tibor nem csak elõadóként, de szerzõként is részt vett, valamint egy duett is helyet kapott Janicsák Vecával. Lírai, szórakoztató, vidám és markáns dalok keverékébõl áll össze az “Irány az élet!”.
“A tavalyi volt talán életem legszebb éve. Elértem azt, amire mindig is vágytam. Hiszek benne, hogy a gyõzelem csak a kezdet volt. Az elsõ lépés azon az úton, amin mindig is menni szeretnék.

2011 decemberében véget ért az X-Faktor, és elkezdhettem megvalósítani a következõ nagy álmomat. Közel fél éves munka után ez is valóra vált, végre kezembe vehettem az elsõ szólóalbumomat.

Kiváló szerzõkkel, szövegírókkal dolgoztunk együtt, Rakonczai Viktor zenei vezetésével készült el a lemez, amely bízom benne, hogy igazán jellemez engem. “Irány az élet!” lett a címe, mindféle hangulattal: dalok a szerelemrõl, csalódásokról, az élet árnyékos oldaláról és a legszebb pillanatokról, küzdelemrõl és persze a versenyrõl is, mindenrõl ami az elmúlt években az életem része volt…

A dalok sokfélék, vannak lírai balladák de tõlem talán szokatlan, karcos hangvételû dalok és jópár, modern, vidám zene is. Több dalban részt vehettem szerzõként is, így ez a lemez úgy érzem, igazán az enyém, és bízom benne, hogy a közönség legalább annyira szeretni fogja, mint amilyen örömmel mi készítettük.”

Az “Irány az élet!” mától egy héten át kizárólag az iTunes zeneáruházban érhetõ el, ahol most mindössze 5,99 Euros áron tölthetõ le az album (http://itunes.apple.com/hu/album/irany-az-elet/id540835097). A CD változat 2012. július 16-án kerül a boltokba országszerte. Ráadásként az elsõ 100 rajongó, aki a bookline.hu online áruházából rendeli meg a lemezt, Kocsis Tibor által dedikált példányt kap majd kézhez.

Az album elsõ kislemezdala, a “Lásd a csodát” (http://www.youtube.com/watch?v=bBhY8fr4oUI) már hetek óta szerepel a rádiós slágerlistákon, és hamarosan a videoklip is elkészül hozzá, melyet elõször az RTL Klub Fókusz címû mûsorában láthatnak majd a rajongók, majd közvetlenül utána Kocsis Tibor VEVO csatornáján is.

“Irány az élet!” dallista:

1. Lásd a csodát (Rakonczai Viktor, Rácz Gergõ / Major Eszter)
2. Forgószél vár (Ifj. Malek Miklós, Darius Lux / Szente Vajk)
3. Valahol elrontottam (Lubert Tomasz, Tomañska Justyna, Totoszko Mariusz, Kruciñski Janusz)
4. Ez az a perc (duett Janicsák Vecával) (Rakonczai Viktor, Rácz Gergõ / Janicsák István)
5. Irány az élet! (Vödrös Márton / Szente Vajk)
6. Soha már (Szakos Krisztián / Szabó Ágnes)
7. Szerelem, gyere haza már! (Molnár Gábor / Kocsis Tibor)
8. Hagyjál! (Vödrös Márton / Szente Vajk)
9. Útvesztõ (Szakos Krisztián / Major Eszter)
10. Felfedeznék mindent (Molnár Gábor / Kotsy Krisztina)
11. Aki végül karjába zár (Kocsis Tibor / Kocsis Tibor)
12. Mit ér egy hang? (Rolf Lovland, Brendan Graham / Magyar szöveg: Orbán Tamás)