rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • Gáspár Laci kisfia is szerepel a népszerû énekes új klipjében!

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    A kétszeres apuka, Gáspár Laci decemberben megjelent, ötödik, „Nélküled semmi nem vagyok” címû nagylemezén már dedikált egy dalt a nemsokára világra jövõ kisfiának. Laci az album stúdiómunkái alatt tudta meg, hogy egy új taggal bõvül a család. Így természetes, hogy szinte varázsütésre megszületett egy újabb dal is a készülõ lemezre, amit az érkezõ csöppséghez írt.

    "Már javában folyt az album felvétele, amikor megtudtam, hogy fiam fog születni. A gondolataim persze innentõl kezdve folyton ide tértek vissza, egészen addig, amíg ki nem írtam magamból a dallamot, ami a fejemben motoszkált. A sorsfordító pillanatoknál az ember visszatekint, hogy helyes-e az irány amerre tart. Én is ezt tettem, és a dal kicsit összegzése is az életemnek. Lombos Márton szövegíró barátom így megírta azt a szöveget, ami tökéletesen fejezte ki azt az izgatottságot, amit a mai napig, sõt a kisfiam születéséhez közeledve, egyre inkább érezek!". – fûzte hozzá Gáspár Laci a dal felvételekor.

    Így megszületett a zenéjében és szövegében is a gólyahír ihlette „Apróság” címû, élettel és vidámsággal teli, fülbemászó dal. A személyes hangvételû szerzemény természetesen igazi kuriózumként felkerült a lemezre, így Laci mindenkivel megoszthatja az élet egyik legnagyobb csodáját az „Aprósággal”. A dalhoz megszületett a videoklip is, melyben Laci visszatekint életének fontos állomásaira, számtalan meglepetést tartogatva a nézõk számára.


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Angelina örök szeretete

    Ha eddig nem tudtuk volna, hát Angelina Jolie imádja gyerekeit, legyenek azok vérszerintiek vagy örökbefogadottak – utóbbiakból van a több. Ám ha ez a tény nem rögzõdött mindenkiben, vagy ha a szépséges, teltajkú színésznõ egy reggelen emlékezetkieséssel ébredne, hát Angelina a bal karjára tetoválásokat készíttetett, ezeken pedig gyermekei születésének földrajzi koordinátái vannak.

  • Dr. Bubó

    Papp László Budapest Sportaréna, 2007. június 15-16. 19h - „Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor/Diktál a beteg, írja a doktor.” Amikor Romhányi (a rímhányó) József közel harminc évvel ezelõtt megírta a jól ismert versikét, még csak remélhette, hogy beszél majd az utókor dr. Bubóról, de ma már tudjuk, és a legkisebbek is tudják, hogy a pápaszemes doki valóban halhatatlan, ám semmiképp sem hallhatatlan, mert mostantól nemcsak a tévében vagy DVD-n csendülnek majd fel a jól ismert sorok, hanem a színpadon is.

  • Susan Boyle: The Gift

    Az inspiráló és lélegzetelállító "The Gift" a tavalyi év legtöbb lemezét eladó Susan Boyle nagy érdeklõdéssel várt, az ünnepekre készített második albuma már a boltokban!

    500 millió YouTube megtekintéssel nemzetközi szupersztár státuszt kivívva magának, diadalmas, világrekordokat döntõ debütáló albumának sikerei után Susan Boyle visszatér a milliók által várt második albumával, a "The Gift"-tel.

  • Csúcsformában 3.

    A Távol-Kelet legjobb és a kincses nyugat legnagyobb dumájú rendõre újra kénytelen összefogni. Az egyik gyors, a másik lassú; az egyik ravasz, a másik bamba; az egyik határozott, a másik nem tudja eldönteni, érdemes-e határozottnak lennie.

  • Borat

    Borat õrült. Borat elviselhetetlen, tolakodó, buta és nagyképû. Helyesbítünk: Borat szép, férfias, büszke, szexuális teljesítõképessége irigylésre méltó, és tombol benne a tudásvágy. A Kazah Kulturális Minisztérium egyik alkalmazottjáról a helybéli hivatalnokok elhiszik, hogy tud angolul, és Amerikába küldik.

  • Take That - Progressed (2CD)

    A manchesteri fiúcsapat élete elsõ EP-jével egy sor ország hivatalos slágerlistáját meghódította.

    A 2010-es Progress címû stúdióalbummal összecsomagolt nyolcdalos hordozó felveszi a versenyt a banda szülõhazájában nyolcszoros platinalemez státust elért tavalyi nagylemezzel. A Take That EP-jén erõsen érezhetõ a The Killers zenei világa, ami bizonyára nem véletlen, hiszen az amerikai bandával is ugyanaz a Stuart Price dolgozott, aki az utóbbi idõben a manchesteri ötös korongjainál is bábáskodott.

  • Szigetrõl szóló dal a BBC kislemezlistáján

    Felkerült a BBC zenei adója, a Radio 1 indie-slágerlistájára a Hamfatter (Sonkahízlaló) zenekar lírai kompozíciója, mely a „Sziget” címet viseli, s a tavalyi budapesti fesztiválon átéltek hatására íródott - adta hírül a quart.hu. A dolog pikantériája, hogy a zenekar még fellépõként nem, csupán vendégként vett részt a Szigeten.

  • Michael Jackson emlékkoncert: nyugtával kell igazolni a jegyvásárlást

    Csak azoknak a panaszosoknak fizeti vissza a belépõjegy árát a Michael Jakson emlékkoncertet szervezõ Jukebox Kft, akik nyugtával igazolják a jegyvásárlást, és nem nézték végig a koncertet - tudta meg az MR1-Kossuth Rádió.

  • Mission Impossible III

    Hamarosan a mozikba kerül Tom Cruise régóta esedékes akciófilmje, a nagysikerû Mission: Impossible III.. A marketinggépezet be is indult, így kaptunk pár képet a hazánkban 2006. májusában bemutatásra kerülõ filmbõl.

  • Red Bull Air Race 2006

    Tavaly több mint egymillióan látták a Duna-parti repülõshow attrakcióit. Augusztus 20-án újból megrendezik a Red Bull Air Race küzdelmeit.

  • Tommy Lee Jones-t Oscarra jelölték

    Élete harmadik Oscar-jelölését kapta meg tegnap Tommy Lee Jones. Elõször 1992-ben, a JFK – A nyitott dosszié címû film után jelölték a legrangosabb díjra, ám a szobrot csak két évvel késõbb, a Szökevényért vehette át. Míg a fenti alkotásokban mellékszereplõ volt, idén a legjobb férfi fõszereplõnek járó Oscar-díjra lett esélyes. Paul Haggis legújabb filmjében, az ELAH VÖLGYÉBEN Tommy Lee Jones Irakban rejtélyes módon eltûnt fia után nyomoz. Egykor õ is a hadsereg rendésze volt, de rendszerbe vetett hite megdõlni készül, amikor kutatása közben feltûnõ ellenállásokba ütközik.

  • Napra - lemezbemutató koncert és táncház

    Budapest, Gödör Klub - szeptember 29., szombat, 22:00 - A Napra zenekar tagjainak kiemelkedõ hangszeres tudását, lendületes elõadásmódját, zenéjük egészen sajátos erejét és valóban új hangvételét senki sem vitatja.

  • Dolores O'Riordan - Are You Listening?

    Dolores O’Riordan volt az arca, a hangja és elsõszámú szövegírója a milliós eladásokat produkáló The Cranberries zenekarnak. Ezúttal viszont szólóban próbálkozik, elsõ szólóalbuma április végén kerül a boltokba.Az ’Are You Listening?’ nem tér el a bevett ’áfonyás’ formától, még jobban kihangsúlyozza azonban az énekesnõ roppant egyedi, jellegzetes hangját!

  • A csúf igazság

    A pasi szerint minden nõt el lehet csábítani.

    A nõ szerint minden nõnek megvan a maga szabad akarata meg józan esze - és mert az egyik egy reggeli tévémûsor gátlástalan, nagyszájú mûsorvezetõje (Gerard Butler), a másik meg a producere (Katherine Heigl): fogadást kötnek.

    A férfi vállalja: bebizonyítja a fõnökének, hogy a módszerei hiba nélkül, mindig mûködnek, azt csábít el, akit akar.

  • Kowalsky meg a Vega: új felállásban

    Új felállásban, immár három tagúként folytatja tovább a Kowalsky meg A Vega csapata! „A Kowalsky meg A Vega zenekar megalakulása óta számos felállásban játszott, de mostanra véglegesült az a csapat, akikkel a terveink szerint már hosszútávon együtt tudunk dolgozni”- nyilatkozta Kowalsky, a csapat frontembere.

  • Közellenségek

    Nem akadt, aki megfékezze Dillingert és bandáját. Nem volt börtön, mely bezárhatta volna õt.

    Lefegyverzõ bája és vakmerõ szökései megkedveltették a gengsztert csaknem mindenkivel, a barátnõjétõl, Billie Frechette-tõl az amerikai közvéleményig, amely nem igazán szimpatizált az országot a válságba taszító bankokkal.

    Ám miközben Dillinger bandájának – köztük a szociopata Baby Face Nelsonnak – kalandjai sokakat tiszteletteljes borzongással töltöttek el.

  • Az elsõ Mahler lemezek

    Budapest, Mûvészetek Palotája - Elõcsarnok, szeptember 9. - október 1. - A kiállítás Mahler mûveinek elsõ hivatalos felvételeit, az azokból készített hanglemezeket mutatja be. A 'hivatalos' szó azért fontos, mert több szimfóniának van ezeknél korábbi koncertfelvétele, azok azonban az elõadók tudta és beleegyezése nélkül rögzített, úgynevezett kalózkiadások.

  • Betiltanák Elton John egyiptomi koncertjét

    Az egyiptomi zenészszövetség ellenzi, hogy Elton John megtarthassa koncertjét "ellentmondásos, a vallásokat támadó megjegyzései miatt."

  • Shrek 3

    A 14 számos filmzenelemezen többek között az Eels, The Ramones, Led Zeppelin, Fergie, Wings, Wolfmother és Macy Gray hallható.

  • Tér - Film -Zene Fesztivál

    Négy héten át belépõdíj nélkül látogatható a budapesti Kossuth téren a hagyománnyá váló Tér - Film - Zene Fesztivál, mely idén nyáron is színvonalas kulturális mûsorokat kínál.

  • Töretlen Szíj Melinda sikere

    A Megasztár legfelkavaróbb egyéniségeként aposztrofált Szíj Melinda "Foltos úton" címû immár második hete vezeti a MAHASZ Top 40 Albumlistáját.

  • Back II Black - Csak a zene...

    Az idén a 17. életévébe lépett Back II Black zenekar újabb albummal jelentkezett, amely már a nyolcadik a sorban. A "Csak a zene..." címû anyag tartalmas zenehallgatást ígér azoknak, akik kedvelik a csapatot, valamint az általuk játszott igényes popzenét. Az új Back II Black-album érdekessége, hogy két arca van. Az egyiket mutatja az az öt vadonatúj dal, melyek képviselik a zenekar által közvetített táncos-funkys zenét. Ezen pörgõs, élettel teli felvételek különlegessége az, hogy a csapat kirándulást tesz a mai modern elektronikus zene felé, természetesen vegyítve ezt saját kialakult hangzásával.

  • Intervízió címû tv-történeti kiállítás a Jövõ Házában

    A televíziózás, vagy ahogy egykor hívták, a távolbalátás története a Nipkow-tárcsával kezdõdött a XIX. század végén, 1884-ben. A német Paul Nipkow technológiája a harmincas évek közepéig meghatározó szerepet játsoztt a televízió fejlesztésében. Mára a hagyományos, képcsöves tévék mellett megjelentek a plazma és az lcd televíziók és kisérleti fázisban vannak az OLED tévék is.

  • Adam Lambert: For Your Entertainment

    Adam Lambert nevét még nem hallhattuk sokat kis hazánkban ezidáig, de most eljött az ideje, hogy megismerjük az új popzenei idolt!

    Lambert tényleg "idol", hiszen a 2009-es American Idolban (8. évad) is a mûsor legvégéig beleadott apait-anyait, és ennek köszönhetõen hétrõl-hétre sikerült mind a zsûrít, mind pedig az amerikai tévénézõket elvarázsolnia különleges glam-rock stílusával és hangzásával.

  • Molière: Tartuffe Szegeden

    Molière a Tartuffe-öt 1664-ben Versailles-ban, az Udvar elõtt mutatta be; de érseki követelésre XIV. Lajos betiltotta. Mindazonáltal a király szívesen olvasta fel a darabot olyan közönség elõtt, melynek soraiban egyházi méltóságok is helyet foglaltak. Bár az elsõ három felvonást folyamatosan játszották az udvarban, Moliere nem kapott engedélyt színházi bemutatóra.

  • Jamiroquai

    5 év kihagyás után a rajongók legnagyobb örömére a Jamiroquai visszatér immár hetedik stúdió albumával, ami a „Rock Dust Light Star” címet viseli.

  • DJ Sly: közös dal Nagy Edmonddal

    Nagy Edmond, a Tom Jones hangú énekes hamarosan egy kis kitérõt tesz a tõle eddig megszokott zenei stílustól. A Valami kell c. sláger DJ producerével nemrég közös munkába fogtak, hogy hamarosan egy igazán ütõs funkhouse produkcióval rukkoljanak elõ!

  • Rod Stewart: Fly Me To The Moon...The Great American Songbook Vol.V.

    Nagy népszerûségének köszönhetõen Rod Stewart listavezetõ, többszörös-platina státuszt elérõ, Grammy-díj nyertes, The Great American Songbook címû sorozata egy ötödik résszel gazdagodik az album megjelenésével.

    Rod ismét korábbi társaival, Richard Perryvel és Clive Davis-szel készítette el az albumot, elõbbi producerként, míg utóbbi Lauren Wild és Rod Stewart mellett társ-producerként is részt vett a közremûködésben. Az új album a következõ része a Grammy nyertes Great American Songbook sorozatnak.

  • Az elsõ X - 10 dal az élõ showból: Vastag Csaba

    A 2010-es X-Faktor gyõztesének legjobb 10, az élõ adásban elhangzott dala már kapható CD-n.

  • Ápolónõbõl lett nótaénekes

    Puskás Öcsivel énekelt duettet

    A zene világnapján ki-ki a maga kedvenc mûfaját ünnepelheti. Sokan élnek Magyarországon, akiknek a nóta és a népdal jelenti ma is az igazi muzsikát. Ötvös Klári kórházi ápolónõbõl lett díjnyertes és elismert elõadója e mûfajoknak.