2024.04.19. - Emma

Rövid koncertet adott az AC/DC

A norvég AC/DC-rajongók csalódottan vették tudomásul, hogy a tervezettnél bõ egy órával rövidebb volt az ausztrál rockzenekar fellépése Oslóban. Az együttes nem tehetett a problémákról.
Az európai turnéját bonyolító AC/DC nem tudta a tervek szerint elkezdeni oslói koncertjét, mert a vártnál sokkal késõbb érkezett meg a norvég fõvárosba. A zenekar Berlinbõl utazott Oslóba, de az együttest szállító repülõgép közvetlenül az indulás elõtt elromlott, így egy másik charter gépet kellett találni a célra.

Mire mindent elintéztek, jócskán késésbe kerültek, és bármennyire is siettek a munkálatokkal, a 8 órás tervezett kezdés helyett csak kevéssel 10 óra elõtt állhatott színpadra a zenekar. Az AC/DC szívesen kárpótolta volna a rajongókat a késésért, de a szigorú norvég törvények tiltják, hogy 11 óra után legyen vége a fellépésnek, ezért kénytelen volt kurta mûsort adni az együttes, több mint egy órával lerövidítve a setlistet.