2024.04.19. - Emma

Serbán Attila - Premier – Musical Tour

Serbán Attila - Premier – Musical Tour
SERBÁN ATTILA

Album

50-5186-53386-28

musical
Serbán Attila Kárpátalján, Beregszászon született. Tanulmányait Ungváron fejezte be, ahol táncpedagógus-koreográfus diplomát szerzett. Színházi pályáját 1997-ben a Debreceni Csokonai Színházban kezdte, ahol táncosként dolgozott, de ebben az évben kapta elsõ énekes szerepét is: Hud-ot játszotta a Hairban. Ez el is döntötte késõbbi sorsát, hiszen a következõ évben már Fanatikus Simonként láthatta a közönség a Jézus Krisztus Szupersztárban. Következõ szerepe már Budapestre hozta, A Piccolo Színház társulatának Rent elõadásában Angel szerepét játszotta. Ezt követõen számos sikeres darabban játszhatott: West Side Story, La mancha lovagja, Sztárcsinálók. Közben folyamatosan járt külföldi meghallgatásokra, így kapta meg a Theater an der Wien Elisabeth elõadásában Rudolf trónörökös szerepét. Itt olyan elismert és tehetséges magyar kollégákkal dolgozott együtt, mint Malek Andrea és Tihanyi Ákos. Még a bécsi szerzõdés alatt megkapta a Madách Színház Volt egyszer egy csapat elõadásában az egyik fõszerepet, és ezzel egy idõben Norvégiában is bemutatkozhatott a Sakk címû musical fõszereplõjeként. Majd ezt sorra követték a jobbnál jobb szerepek. Az anyaszínházának számító Madách Színházban jelenleg is több futó elõadásban játszik: Macskák, Producerek és nem utolsósorban fõszereplõje a nemrégiben felújított József és a színes szélesvásznú álomkabátnak, aminek CD kiadványán is õt hallhatja a közönség. Tehetségét egyre inkább elismerik, amit az is jelez, hogy a MÜPÁ-ban megrendezett Bernstein: Mise elõadásának és az Andrew Lloyd Webber 60. születésnapja alkalmával megrendezett gálának is szólistája volt. Életének most érkezett el arra a pontjára, ahol egy szóló lemezzel szeretné megmutatni tehetségét, kreativitását és sokoldalúságát a tisztelt publikumnak.

A Premier – Musical Tour címmel március 20-án boltokba kerülõ albumon Serbán Attila egy képzeletbeli utazásra invitálja a musicalek világába a kedves hallgatókat. Olyan sikerdarabokból hallhatjuk a legismertebb slágereket, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, a West Side Story, a Sakk vagy a Sound of Music.

Ez az album igazi kuriózum a musical rajongói számára, hiszen Attila különleges, egyedülálló hangja által új dimenziók nyílnak a jól ismert dallamok elõtt. A korong egyik csúcspontja a Who Wants To Live Forever címû Queen klasszikus, amelyben Attila Szekeres Adriennel közösen adja elõ a csodaszép dalt.

A Premier – Musical Tour az év elsõ igazi meglepetése, minden zenerajongó gyûjteményében a helye.

Az albumon hallható dalok:

1. Jézus Krisztus Szupersztár: Szupersztár
2. West Side Story: Maria
3. Chorus Line: Varázs
4. Sakk: Szegény kis srác panaszai
5. Rudolf: Hétköznapi hõs - Csak szállj (medley)
6. Sztárcsinálók: Róma égése
7. József és a színes szélesvásznú álomkabát: Börtönbe vethettek
8. Jesus Christ Superstar: Getshemane
9. Oltári Srácok: Epiphany
10. Jekyll & Hyde: Van válasz rá, Eljött az óra, Élek, Visszaút (medley)
11. We will rock you: Who Wants to Live Forever (duett Szekeres Adriennel)
12. Show Must Go On
13. Sound of Music: Climb Every Mountain