2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Népzene és punk együtt: lemezbemutató koncertet ad a Yava zenekar

Budapest - Lemezbemutató koncertet ad csütörtökön a Yava zenekar az A38 hajón; a népzenét a keményebb (punk, hardcore, metál) stílusokkal vegyítõ csapat Folcore címû albuma kétéves elõkészület után jelent meg nemrég. A kettõs alkalom kapcsán Mestyán Ádám zenekarvezetõ nyilatkozott szerkesztõségünknek.
A Yavát 2001-ben egy konyhában alapította a megszûnt Vágtázó Halottkémek (VHK) egykori tagja, Mestyán Ádám basszusgitáros és a klasszikus zenei, fuvolás múlttal rendelkezõ Dus Polett énekesnõ. A zenekar számos tagcsere után 2005-ben állt össze igazán, addig az esztétika-arabisztika szakon végzett Mestyán Kuvaitban dolgozott, Dus pedig Indonéziában folytatott tanulmányokat. Kettejükön kívül jelenleg Németh László Fritz (gitár), Róka Szabolcs (ének, koboz, oud, lant, tangóharmonika, duda) és Szabó Kristóf (dobok) a Yava tagja.

A Folcore címû lemez két éven át készült és 12 dal került rá. Mint azt Mestyán Ádám elárulta, ez idõ alatt szinte még egy albumnyi számot írtak, amit akár már holnap elkezdhetnének rögzíteni. Ez az oka annak, hogy a csütörtöki lemezbemutató koncerten jóval több dalt játszanak majd, mint ami a Folcore-on hallható.

"A Yava másként, talán eretnekebb módon nyúl a népzenéhez, mint annak idején a VHK tette, bár nyilván vannak hasonlóságok, hiszen rajtam kívül Németh László Fritz is tag volt. A mostani egy szikárabb hozzáállás: a VHK-ban Grandpierre Attila volt a meghatározó személyiség, a Yavában közösen alakítjuk a dolgokat" - fejtette ki a zenekarvezetõ szerkesztõségünknek.

A zenei hatások kapcsán Mestyán a népzene mellett elsõsorban a System of a Downt említette; az örmény származású zenészekbõl álló - jelenleg éppen inaktív - amerikai banda az örmény népzenét elegyíti a metálzenével.

Kitért arra, hogy a Yava dalszerzési folyamatában elõször mindig a zene születik meg, és erre keresik a szöveget. Az albumon szereplõ dalok közül három szövege (Szerelem, Tizenkettõ, Hergetés) népdal, többek között az ország egyik legjobb kobzos-lantosának tartott Róka Szabolcs gyûjtésének eredménye.

A szerelemrõl, boldogságról, fájdalomról szóló saját szövegek javarészét Dus Polett írta, és õ hozta az Indonéz címû szám egy altatódalból származó, indonéz nyelvû szövegét is. A török nyelvû üsküdari mese címû dal érdekessége, hogy dallama a Balkán és Kelet-Európa több országában (nálunk is) létezik helyi szöveggel. Az Ó, Castilia címû szám szövege a már kihalt portugál galeo nyelven íródott, még a XIII. században.

Az album zenei rendezõje az F. O. Sytembõl és a Sex Actionbõl ismert Mátyás Attila. "Finomított minket, ezek sokszor jelentõsek voltak, arányokat, gitártémákat rakott a helyére" - mondta szerepérõl Mestyán Ádám.

Elképzelhetõ, hogy az Edge Records kiadásában megjelent albumot külföldön is terjeszteni fogják, hiszen a Folcore már német és lengyel kiadók érdeklõdését is felkeltette, és Mexikóból is mutatkozik érdeklõdés. A Yava egyébként rendszeresen szerepel Európában;

Lengyelországban idén a wegorzewói EKO Union of Rock fesztiválon fõ mûsorszámként lépett fel.

A csütörtöki lemezbemutató koncerten - amelyet a Negative Art szervez - meghívott vendégként fellép Grandpierre Attila (Vágtázó Csodaszarvas), Mátyás Attila, Jócsik János (Korai Öröm) és a Magyarországon élõ indonéz énekesnõ, Shinto is.