2024.03.29. - Auguszta

Megnyitotta kapuit a VOLT fesztivál 2014-ben

Megnyitotta kapuit a VOLT fesztivál 2014-ben
Megnyitotta kapuit a VOLT fesztivál 2014-benTegnap délután 2 órakor megnyitotta kapuit a 2014-es VOLT Fesztivál Sopronban. Ebben az évben az Arctic Monkeys koncertjével a szokásosnál egy nappal tovább tart majd a buli. A hat nap alatt fellép többek között a Hurts, az MGMT, a 30 Seconds to Mars, de itt ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda is. A szervezők több mint százezer vendéget várnak. A látványt ebben az évben is a robotok uralják majd, a látogatókat már a bejáratnál egy 16 méter magas robot fogadja, a hasában egy nagyméretű LED-fallal.
A legnagyobb várakozás az Arctic Monkeys július 6-i koncertjét kíséri. Az idei Brit Awardson a „legjobb zenekar” címmel kitüntetett és idehaza is a legjobb albumnak járó Fonogram-díjat begyűjtő zenekar ugyanis a régióban egyedül Magyarországon, Sopronban lép fel. A VOLT egyik főszervezője szerint ennek köszönhető a fokozott érdeklődés. Ebben az évben így bevezettek egy hétvégi bérletet is, ami péntektől vasárnapig érvényes.

Az elmúlt években a re-poharakat már megszokhatták a fesztiválozók, idén azonban még egy újítással szeretnék – nyugat-európai mintára – „zöldebbé” tenni az eseményt. A látogatók a FestiPay kártya kiváltásakor 500 forint ellenében kaphatnak egy Green Festival Baget, melybe gyűjthetik a szemetüket. A megtelt zsák leadásakor a pénz visszajár, és a környezettudatos vendégek matricát és elismerő oklevelet is kapnak.