2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Újabb csapat oszlott fel - vége az Apollo 23-nak

Újabb csapat oszlott fel - vége az Apollo 23-nak
Feloszlik az Apollo 23! Az X-Faktorban a mentorok tanácsára alakult fiúcsapat tagjai úgy döntöttek, ezentúl külön folytatják életüket, egyikük például a zenélésnek is hátat fordít. "Tomi úgy döntött, teljesen más szakmában keresi a boldogulását, külföldre megy, így ketten maradtunk Tibivel. Sokáig gondolkodtunk azon, hogy mi legyen a jövõ; felmerült, hogy keresünk egy új harmadik embert, de még azzal a gondolattal is eljátszottunk, hogy ketten folytatjuk. Végül úgy határoztunk, egyénileg próbálunk meg érvényesülni" – árulta el Varjú René.
A fiúcsapat a következõ üzenettel búcsúzott Facebook-oldalukon:

Sziasztok!

Nem könnyû leírni az alábbi sorokat, de szeretnénk, ha Ti tudnátok elõször a döntésünkrõl!
Eljött az ideje, hogy egy korszakot lezárjunk, hogy azt az álmot, amelyben eddig hittünk, és, aminek a elérésére törekedtünk, most átgondoljuk, és valamilyen más módon próbáljuk meg megvalósítani! Az utóbbi idõben, sok akadályba ütköztünk, ami persze nem baj, mert ezek nélkül nem tanultunk volna. Viszont ezeket az akadályokat nem mindenki ugyanúgy éli meg, pedig az út nagyon hosszú.

Végül Tomi mondta ki elsõként, hogy nem szeretne velünk jönni tovább ezen az úton. Így ketten maradtunk, és sokáig gondolkodtunk azon, hogy együtt folytassuk-e, de végül beláttuk, hogy mindkettõnknek az önállóság lesz célravezetõbb. Mi senkit nem hibáztatunk, tanultunk belõle! Már azért is hálásak vagyunk, hogy eddig kitartottatok és velünk voltatok a végsõkig, hogy mindig éreztettétek, hogy fontosak vagyunk, és reméljük Ti is éreztétek, hogy nagyon számítottunk rátok és nagyon szeretünk Titeket!

Természetesen megyünk tovább, csak ezúttal nem egyfelé. Eljött az idõ, hogy elváljunk, de csak azért, hogy valami még jobbat alkothassunk! Tibivel mindketten újrakezdünk, Tomi pedig teljesen másfelé indul. Továbbra is bízunk Bennetek, szeretjük ezt a szakmát, és küzdeni fogunk! Csak nem együtt, hanem külön-külön. Mostantól egyedül vívjuk tovább a harcokat az álmainkért! Egy szép idõszakot hagyunk magunk mögött. Biztos, hogy nem volt véletlen, hogy mi hárman megismertük egymást! Hihetetlen sok barátot és élményt szereztünk! Hatalmas lehetõség volt az X-Faktor színpadán énekelni. Rengeteg szép és jó emlékünk marad, és az elsõ szárnybontogatásainkat sosem fogjuk elfelejteni…de ami a legfontosabb… az a tõletek kapott szeretet ereje volt. Ez az idõszak most lezárul, de reméljük, hogy továbbra is bíztok bennünk, hogy van még erõtök kitartani és mellettünk lenni! Az oldal megmarad és Tibivel igyekszünk minél többször bejelentkezni. Reméljük hamarosan az elsõ önálló sikereinkrõl számolhatunk be Nektek!

Köszönjük, hogy itt voltatok, hogy vagytok, és, hogy itt lesztek Velünk!
Mi nem adjuk fel! …Csak továbblépünk!

Puszi&Pacsi…az Apollo23