2024.04.19. - Emma

Más néven folytatja a Republic

Más néven folytatja a Republic
A zenekar hivatalos Facebook oldalán jelentette be, megváltoztatja nevét, valamint cáfolták a hírt, miszerint megtalálták Cipõ utódját.

"Jó reggelt Mindenkinek! Eddig a Zenekar próbált nem nyilatkozni a bulvár által folyamatosan napirenden tartott kérdésekkel kapcsolatban. Most a találgatás eljutott sajnos egy olyan szintre, amikor Nekünk is mondani kell valamit. Ezt a valamit, Mi szerettük volna a megfelelõ körülmények között és Cipõ temetésétõl idõben távol megtenni, betartva az írott es íratlan szabályokat.
Kerülni szerettünk volna mindenféle olyan helyzetet, ami méltatlan Cipõ és a zenekar emlékéhez. Mégegyszer mondom, ezért hallgattunk.

A Zenekar nevével kapcsolatban annyit már most mondhatok, hogy valamilyen módon megváltoztatjuk, nem az lesz, ami eddig volt. Bár hozzá kell tennem, én személy szerint nagyon sajnálom. Nekem 23 éven keresztül csak jó emlékem fûzõdik hozzá és büszke vagyok rá, hogy ebben a zenekarban zenélhettem. Ennyit most.

Még talán annyit, hogy senkit nem kívánunk a Zenekarba bevenni. Minden más információ csak találgatás. Minden fontos ügyünkrõl egy sajtótájékoztató keretében fogunk tájékoztatni benneteket" - írta Nagy László Attila, a zenekar tagja.

Az együttes tehát mindenképp folytatja majd, új névvel, és a közelmúltban megjelent hírekkel ellentétben egyelõre új tag nélkül, segítõ énekessel.

Gitárosuk, Tóth Zoltán azonban tegnap bejelentette, kilép a zenekarból, mert számára fontos elhunyt barátja és zenésztársa "akarata", és tartja magát ahhoz, amit Cipõ még 2004-ben nyilatkozott, azaz a zenekarnak azonnal vége, ha egyik tagja kiszáll abból vagy valami tragédia éri.