2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Bárány Attila negyedszer is az év DJ-je! Cintula Életmû Díjat kapott

Bárány Attila negyedszer is az év DJ-je! Cintula Életmû Díjat kapott
A Magyar Lemezlovas Egyesület, közismert nevén a DJ Szövetség hatodik éve megrendezett díjátadó ünnepsége immár másodszor került közös megrendezésre és kapott idén is nagyszabású, látványos külsõségeket a Ballantine's jóvoltából.

Mind a szakma képviselõi, mind a közönség három-három kategóriában szavazta meg kedvenceit, elõbbiek a DJ Szövetség által mûködtetett zártkörû szakmai szavazáson, utóbbiak pedig a Ballantine's közösségi oldalán.
Elsõ körben bárki jelölhetõ volt (természetesen nem szükséges a DJ Szövetségben való tagság), majd pedig a legtöbb jelölést kapott 20-20 versenyzõ jutott a második fordulóba, s közülük került sor a gyõztes megszavazására.

Az est egyik nagy nyertese a FELFEDEZETT kategóriában a szakma és a közönség által egyaránt legjobbnak talált CHRIS LAWYER. A 2012-es év feltétlenül az övé volt; két igen sikeres saját dal ("Right On Time", "Do The Lawyer (Mezara)") mellett fellépõ DJ-ként is mindenhol óriási rajongótábor várja.

AZ ÉV PRODUCERE kategóriát az évek óta itthon és külföldön egyaránt sikeres duó, a korábbi évek szavazásain is egyre jobban szereplõ, idén végre a díjat is elhódító CRAZIBIZA nyerte. A fiúk épp kelet-ázsiai turnén vannak, Kínától Dél-Koreán át Japánig számos helyen lépnek fel, így a díjat hazaérkezésükig egyelõre csak a távolból tudták megköszönni.

A közönség ismét STERBINSZKY mellett tette le a voksát; a régóta népszerû, közösségi oldalakon is igen aktív, egykor minden idõk legnagyobb hazai eladási példányszámait produkáló mixlemezeirõl is ismert lemezlovas másodszor vehette át az ÉV DJ-JE közönségdíjat.

A szakma díját három éven keresztül BÁRÁNY ATTILA nyerte meg, de tavaly Andro sikeresen hódította el a címet. Nos, Bárány Attila idén visszaszerezte! Így immáron negyedszer lett õ az ÉV DJ-JE a szakmai szavazáson. Az érdem elvitathatatlan: folyamatos teltházas bulik, melyekre újra és újra szívesen megy a közönség. A titok? Nagyon egyszerû: szórakoztatás, jó bulik. Bárány Attila pontosan, megbízhatóan, de mindig kreatívan, újra és újra megújulva szórakoztatja, egyszerre kiszolgálja és vezeti hosszú évek óta a közönséget.

Az est két mûsorvezetõje, DJ Newl és White Boy az év DJ-je díj átadása után a DJ Szövetség elmúlt egy évérõl a szervezet elnökét, Jeszenszky Zsoltot kérdezték, aki örömmel szólt a DJ-k körében egyre erõsödõ összefogásról és arról, hogy a Szövetség folyamatosan tartja 1000 fõ körül stabilizálódó létszámát. Gratulált a gyõzteseknek, és reményét fejezte ki, hogy Bárány Attila többször már nem nyer; nem azért, mintha nem érdemelné meg a díjat, sõt, nagyon is, hanem mert bízik benne, hogy beérik az utánpótlás, és hogy hasonlóan felépített, színvonalas, megbízható mûsort és munkát a mai fiatal DJ-ktõl is láthatunk a következõ években. Rövid beszédében Bárány Attila, a nyertes ugyanezen reményének adott hangot.

A mûfaj, a diszkózás hazai megteremtõi, a nagy "ABCD" kvartett tagjai közül Arató András, B. Tóth László és Dévényi Tibor a korábbi években már megkapták, így itt volt az ideje, hogy CINTULA, azaz Keresztes Tibor is átvehesse az ÉLETMÛ DÍJAT. Magyarország 1-es számú DJ-igazolványával rendelkezõ lemezlovasa, több rádióállomás és megszámlálhatatlanul sok reklám egykori hangja a tõle megszokott, jópofa eleganciával vette át a díjat; meg is kapta érte a megérdemelt tapsot.