2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Magyar Rádió Szimfonik Live is fellépett a Sziget 2011-en

Magyar Rádió Szimfonik Live is fellépett a Sziget 2011-en
Nagyon zene, nagyzenekarral, élõben - a Sziget nulladik napján, augusztus 9-én extázisba estünk a daloktól.

Az immár VOLTfolió díjas MR2-Petõfi Rádió 2010-ben nagy sikerrel mutatta be Szimfonik nevû programját, melynek keretében egy rockzenekar és egy szimfonikus zenekar találkozott, s egy jól ismert hazai dal rock-hangszereket sem nélkülözõ nagyzenekari változata született meg.
A Heaven Street Seven Ez a szerelem címû dalának szimfonikus változatára minden bizonnyal sokan emlékeznek - a dalokat sokan sokszor hallhatták, hallják a rádióban, a kapcsolódó képanyagot és klipet jó páran látták a legnagyobb videomegosztó oldalon. Most itt a nagyszabású és eddig egyedülálló folytatás tizenegy hazai elõadóval illetve zenekarral és egy monstre élõ koncerttel... a sziget 2011. nulladik napján!

„Az Ez a szerelem címû dalunkhoz már készült korábban egy szimfonikus átdolgozás itt, a rádióban, amit nagyon szeret a zenekar és a közönség is. Most a „Tudom, hogy szeretsz titokban” címû számunkat is eljátsszuk majd, amelyhez én már korábban is elképzeltem a nagyzenekari kíséretet. Mondhatjuk tehát, hogy az egyik álmom vált valóra azzal, hogy mostantól nemcsak a fejemben, de a színpadon is megszólalt hozzá a szimfonikus zenekar.” Szûcs Krisztián (Heaven Street Seven)

Fellépett a Heaven Street Seven, a Balkán Fanatik, a Vastaghúros Swetter, a Belmondo, a Pannonia All-Stars Ska Orchestra, Rúzsa Magdi, az Isten Háta Mögött, a Budapest Bár Kollár-Klemencz Lászlóval és Lovasi Andrással, a Hiperkarma, Caramel, a Freshfabrik, valamint Janicsák Veca és a Balkán Fanatik. A dalokat Balogh Sándor karmester és zeneszerzõ hangszerelte, és õ vezette a projekt komolyzenei oldalát képviselõ Magyar Rádió Szimfonikus Zenekart.

„Izgatott voltam a közös produkció kapcsán. Soha nem játszottam még a Szigeten, pláne nem szimfonikus zenekari kísérettel. Ezért nagyon nagy mérföldkõ az életemben ez a koncert, nagyon kellemes élményekkel zártam a napot.” Caramel

A Magyar Rádió a Sziget nulladik napján tizenegy hazai zenekar két-két dalának nagyzenekarra hangszerelt változatát mutatta be élõben.

„Két, a közönség számára is könnyen felismerhetõ dalunkat választottuk ki. Óriási kitüntetés számunkra, hogy egy szimfonikus zenekarral együtt adhattuk elõ a Szigeten a „Csináld, csináld, jól csináld” és a „Ha te tudnád” címû dalainkat.” Lepe (Balkan Fanatik)

A Magyar Rádió Szimfonik Live a Sziget nulladik napján, 2011. augusztus 9-én, 20.00-tól került megrendezésre, a fesztivál Világzenei Nagyszínpadán.

„Egy ilyen közös produkció rengeteg új élményt hozott mind a rajongók, mind pedig a zenekar számára. Inspirál, ötletet ad és a segítségével még több embert érnek el a dalaink, olyanokat is, akik nem feltétlenül a kemény zene rajongói.” Oláh Szabolcs (Freshfabrik)

„Nagyon várjuk a próbákat, több muzsikust is ismerek a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarából. Alig várom, hogy végre együtt zenélhessünk.” Farkas Róbert (Budapest Bár)



Elõadott dalok:
1. Heaven Street Seven - Ez a szerelem
Heaven Street Seven - Tudom, hogy szeretsz titokban
2. Balkán Fanatik - Csináld, csináld jól csináld
Balkán Fanatik - Ha Te Tudnád
+ Janicsák Veca - Balkán Fanatik - Repülj madár
3. Freshfabrik - Knights De La Mancha
Freshfabrik - Stealing The Sun
4. Vastaghúros Swetter - És az esõ
Vastaghúros Swetter - Nem úgy van az, mint régen
5. Belmondo - Süt rám a nap
Belmondo - Mikor
6. Pannonia All Stars Ska Orchestra - System Connection
Pannonia All Star Ska Orchestra - Budapest
7. Rúzsa Magdi - Aprócska blues
Rúzsa Magdi - Gabriel
8. Isten Háta Mögött - Hídavatás
Isten Háta Mögött - Jósolni bélbõl
9. Budapest Bár - Akácos út
Budapest Bár - Szilvafácska (Bubamara)
10. Hiperkarma - Felejtõ
Hiperkarma - Amondó
11. Caramel - Lélekdonor
Caramel - Szállok a dallal

Magyar Rádió Szimfonik Live - A koncert