2024.04.16. - Csongor

Bangduck - 2010-es muzsika Afrojack -tõl (klippel)

Bangduck - 2010-es muzsika Afrojack -tõl (klippel)
Ezzel a névvel az ember jó svádájú, mosolygós fekete fiatalembert képzel el, aki igazi törzsi afrikai zenét énekel, miközben lábaival követhetetlenül ropja, kezeivel pedig fáradhatatlanul üti hozzá a ritmust. Ehhez képest a mi Afrojackünk egy holland DJ-srác, a korántsem olyan egzotikusan hangzó Spijkenissébõl.

Ha már ennyire benne vagyunk a kezdeti illúzió lerombolásában, eláruljuk, hogy Afrojack Nick van de Wall néven látta meg a napvilágot.
Ez nem nagyon zavarta abban persze, hogy már igen kicsi korában, ötévesen zongorázni kezdjen. Tanuláshoz mindenféle zenét szívesen hallgatott, majd eljött az idõ, hogy ne csak hallgassa, kreálja is azt.

Az iskola után eleinte nem tudta eltartani magát passziójából, ezért napközben pincérkedett. 16 évesen aztán megkapta élete legnagyobb lehetõségét, és egy rotterdami klubban õ lehetett a DJ.

Nick ki is használta ezt az esélyt, és nevet szerzett magának. 2006-ban öt hónapra Görögországba ment „tanulmányi útra”, ahol is minden lehetõ klubban zenélt, ahová csak beengedték. A hellén tapasztalatokra építve hazatért, és kiadót keresett számaihoz. Az In Your Face a 3. helyig kúszott fel a holland dance-listán, ami igazán szép eredmény egy 18 éves kölyöktõl.

2007-ben vette fel az Afrojack nevet, és nekilátott a nagy munkának. Jött is az eredmény: a stúdióban töltött hosszú órák megtették a hatásukat, és a kikevert számait olyan DJ-k kezdték pörgetni, mint David Guetta, Josh Wink, Dave Clarke, Laidback Luke, Fedde Le Grand, Marco V, és honfitársai: Chuckie, DJ Benny Rodrigues, Erick E, Roog vagy Sidney Samson.

2010-ben saját labelt is indított Wall Recordings elnevezéssel, amellyel kiadta például a Don’t Be, Proper Introduction, Thief címû dalait. 2008-ban jön a nagy áttörés. Amikor összeáll a Partysquaddal, elkészül az egyik legnagyobb siker, a Drop down (do my dance), amely szinte minden hazai listán az elsõ helyig jut.

Afrojack igazán szerencsés fickó. Népszerû pályatársai körében, akik nagyra becsülik zenei kreativitását, és szívesen dolgoznak vele. És népszerû a közönség körében, akik pedig imádják energikus elõadásait, és hajnalig tartó, õrült tánccal jutalmazzák. A Bangduck pedig azt súgja, lesz még részük benne sokáig.