2024.04.19. - Emma

Feladta 2010-es világrekord kisérletét a lemezlovas

Feladta 2010-es világrekord kisérletét a lemezlovas
Nyolcvanórás zeneszolgáltatás után feladta a világrekord-kísérletet a zalaegerszegi lemezlovas.

Csuka Attila már 2010. augusztus 5.-én délután rosszullétre panaszkodott, majd nyolcvanórás ébrenlét után éjféltájban önként feladta a rekordkísérletet és elhagyta a diszkópultot.

A zalai megyeszékhelyen már bontják az erre a célra felépített sátrat és elmarad a szombatra meghirdetett utcabál is - közölte Lugosi Viktória, a rendezvényt szervezõ Ifjúsági Iroda munkatársa.
A 36 éves fiatalember hétfõ délután fél négy tájban kezdte meg a rekordkísérletet a Dísz téren felállított sátorban, ahol hat napon át tartó, 125 órás diszkózással a világrekordot és egyben a saját magyar rekordját szerette volna megdönteni.

A szabályok szerint óránként ötperces szüneteket tarthatott, amit össze is vonhatott. A környéken élõk nyugalma miatt hétköznaponként a tér felé csak reggel nyolctól este tízig szolgáltathatott zenét, ezután már csak a sátorban szólhatott a diszkómuzsika.

Sebestyén István, a magyarországi regisztrátor azt mondta, hogy Csuka Attila 2010 januárában a zalaegerszegi Venatus Szabadidõközpontban négy napon és négy éjszakán át tartó, 90 órát meghaladó zeneszolgáltatással érvényes magyar rekordot állított fel.

Mintegy 45 perccel szárnyalta túl Szegezdi Krisztián salgótarjáni fiatalember 89 óra 22 perces teljesítményét, ami 2007-ben még világrekordnak számított.

A jelenlegi világrekordot a skót DJ Alan D. állította fel 2009-ben; a harmincéves fiatalember valamivel több mint 124 órás DJ-tevékenységgel került be a rekordok könyvébe - közölte a regisztrátor.