2024.03.29. - Auguszta

Kiosztották a 2010-es Ivor Novello díjakat

Kiosztották a 2010-es Ivor Novello díjakat
A 2010 május 20-án megrendezésre kerülõ eseményen, a díjazottak között volt Lily Allen, a Smiths gitárosa, Johnny Marr és a Bat for Lashes is. Az Ivor Novello zenei díjat évente ítélik oda, Londonban, egy-egy dalszerzõnek illetve komponistának. Az elsõ díjátadást 1955-ben rendezték meg, de azóta már sok víz folyt le a Temzén. Az idei díjátadóra május 20-án, délután került sor Londonban. Lily Allent, a Bat For Lashest, Johnny Marrt és Paolo Nutinit egyaránt díjazták a ceremónián. Az Ivor Novello díjat, fõleg azoknak a mûvészeknek ítélik oda, akik kiveszik részüket a zenealkotásból is.
Lily Allen és producere, Greg Kurstin három díjjal is büszkélkedhet. A ’The Fear’ c. daluk meghozta számukra a sikert. Övék lett a ’Legtöbbet játszott dal’, a ’Legjobb zene és dalszöveg’ díja, illetve elnyerték az ’Év dalszerzõje’ címet is, az ’It’s not Me It’s You c. albumért.

A Bat for Lashes néven futó produkció énekesnõje, Natasha Khan a ’Legjobb kortárs dal’ díját vihette haza a ’Daniel’ c. számáért. Az énekesnõt állítólag szinte „sokkolta” a hír, hogy Õ nyert.

A ’Legjobb eredeti filmzene’ díját John Powell nyerte, a Jégkorszak 3.- A dínók hajnaláért, a klasszikus zenéért pedig idén, Sir Peter Maxwell Davist jutalmazták.

A ’Legjobb eredeti videójáték zene’ díjával a Killzone 2. lett gazdagabb.