2024.03.28. - Gedeon, Johanna

A Quimbyt a kreatív szabadság élteti

A Quimbyt a kreatív szabadság élteti
Magasrangú kitüntetést kapott a Quimby zenekar

Az állami kitüntetések legitimálják a könnyûzenét. Ez fõleg a családtagoknak fontos, akik eleget mondták: keress rendes munkát. Errõl is beszélt Kiss Tibor, aki március 15-én a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét kapta.

– A Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét kaptad március 15-én. Tudtad, hogy van ilyen díj?
– Nem nagyon voltam képben, rá is kerestem az interneten, hogy mi ez, és elõször borász kitüntetések jöttek ki.

– Azért fontosnak tartod?
–Elismerés, amire büszke vagyok. A közönségtõl kapunk díjakat, merthogy figyelemmel kísérik a koncerteket. Szakmai díjakat is kaptunk már – zenei és szövegírói díjakat. Ez pedig a sorban az utolsó: az állami kitüntetés.

– Hogy a leginkább „lovagos" számotokból, a Don Quijote ébredésébõl idézzek: „jól áll-e ez neked"?
– Feltétlenül. A Beatleseket a királynõ nagyon korán, huszonéves korukban kitüntette. Az Illés együttest viszont évekkel a feloszlásuk után tüntették ki (a zenekar 2000-ben kapott Kossuth-díjat - a szerk.), úgyhogy örülök, hogy mi aktív korunkban kaptuk az elismerést, ami nem csak nekem szól, hanem a zenekarnak, azon belül produkcióknak, azon kívül pedig az az egész kultúrkörnek amit képviselünk. Állami kitüntetést kapott Lovasi András, Farkas Harcsa Róbert, Tariska Szabolcs, Csík János. Olyan mûvészekrõl van szó, akik mögött legalább 15-20 éves pályafutás áll. Erejük teljében lévõ, és nagyon komoly múlttal rendelkezõ emberek. A díj persze elsõsorban a családtagoknak számít, õk mondogatták, hogy keress normális munkát. A kitüntetés legitimálja az egész könnyûzenét.

– Mostanság a Quimby Teátrummal léptek föl. Ez a produkció szinte mindenhol teltházzal megy.
– Kivéve például Debrecenben, ahol nyugodtan jöhettek volna még emberek. Ott nagyot buktunk, de legalább nem bízzuk el magunkat. Van olyan is, hogy a zenekar fizet azért, hogy játsszunk...

– Ilyen még megtörténik veletek?
– Ez egy nagyon költséges produkció, és sokkal kevesebb a bevétel, mint egy rock koncerten. Kevesebben férnek be, és nagyon nagy a technikai igénye. De ez nálunk olyan kis szívügy, amit annak ellenére, hogy a körülmények nem mindig ezt diktálják, csináljuk. Hála istennek, az esetek nagy százalékában elfogynak a jegyek elõre.

– Szeged?!
– Nagyon szeretünk Szegeden játszani, azt hiszem, általában jók is a koncertek. Minden koncertre igyekszünk odafigyelni, de sok, rajtunk kívüli összetevõ is van. A teátrum turné a nézõ szempontjából kényelmes, nem kell annyira feszélyeznie magát, mint egy színházi elõadáson, annál azért lazább. Amennyire tudjuk, oldjuk a hangulatot, de nem könnyû terep. Itt minden hiba ötször annyira kijön, mint egy rock koncerten. Ugyanakkor a finomságok is gyönyörûen tudnak mûködni, nagyon koncentrálós produkció.

– Vannak olyan dalok, amiket hagyományos koncerteket nem játszotok, de itt elõvesztek?
– Igen, mert van, ami jobban mûködik ilyen érzékenyebb közegben. Egy 1 óra 20 perces fesztiválprogramba nem fér be annyi finomabb hangulatú szám. De színházban nagyon jól megélnek a lassú számok, gyönyörûen kinyílnak, kedvezõbb a környezet. Vannak olyan produkciók is, amiket kimondottan erre a turnéra hozunk létre, vannak olyan áthangszerelések, átgondolások, amiket ehhez igazítunk. A turné közben is változtatunk. Ez kísérletszíntér: nem arról van szó, hogy pontosan tudjuk, hogy mit csinálunk, hanem hogy sejtjük, és tudatosan alakítjuk.

– Mikor lesz új lemez?
– Az 2009-ben két kislemezt adtunk ki, amit ha összeadunk, akkor az nagyjából egy nagylemez.

– Szerintem nem, mert sok áthangszerelt, de ismert szám hallható rajtuk.
– Nagy nyomás volt a zenekaron, mert a közönség szerette volna, ha ezeket nem csak koncertfelvételként lehet letölteni a youtube-ról, és mi is gondoltunk rá, hogy kiadjuk, mert ilyet sem szoktak mások. Ha az ember nem megszokott dolgot csinál, az mindig osztja a tábort. A világ az ilyen. A tudósokkal is ezt csinálták, lefejezték, aztán meg kitüntették õket. Úgyhogy ezt vállaljuk, de ettõl függetlenül idén szeretnénk egy hagyományos értelemben vett nagylemezt csinálni, azon dolgozunk, most is stúdióban vagyunk. Talán õszre kész leszünk vele.

– Élvezitek, ha megoszthatjátok a tábort?
– A szabadságot élvezzük. Rengeteg elvárás, igény, kérés jön a zenekar felé. Mi azt élvezzük, hogy ennek nem teszünk eleget, illetve részben eleget teszünk, részben pedig meghagyjuk azt a kreatív szabadságot, ami a zenekart élteti, a mozgatórugója, ami nélkül kiszolgálószemélyzetté válnánk. A kreativitást és a kísérletezést élvezzük.