2024.04.16. - Csongor

Feltörekvõ brit tehetségek

Feltörekvõ brit tehetségek
Angliában manapság nagy népszerûségnek örvend Ellie Goulding. A fiatal énekesnõ még pályája kezdetén van, de máris számos rajongója akad. Legújabb kislemeze Starry Eyed címen jelent meg.A 23 éves Ellie szinte berobbant a zenei életbe. Tanulmányait hátrahagyva kezdte el zenei pályafutását a tavalyi év folyamán. Máris két kislemeznél, és egy albumnál tart.

Elena Jane Goulding 1986 december 30-án született az angliai Lyonshallban. Középiskolás korában, 15 évesen tanult meg gitározni, és ekkor írta meg elsõ dalait is.
Az egyetemen dráma tagozaton kezdte el tanulmányait, de közben figyelme egyre inkább a zenére összpontosult. Két esztendõ után, ott is hagyta iskoláját, és Londonba költözött. 2009-ben pedig beindította zenei karrierét, és leszerzõdött a Polydor Records-hoz.

Elsõ kislemeze Under The Sheets címen jelent meg, ami nem hozott igazán átütõ sikert. Ugyanis a 2009 novemberében kiadott dal, csupán az 59. helyig jutott a brit toplistán. Ezután következett a jóval sikeresebb második kislemez, a Starry Eyed, ami 2010. február végén debütált. (Klipje egyébként már korábban elkészült.) Az új felvétel szépen nyitott a slágerlistán, ugyanis rögtön egy negyedik helyet sikerült elérnie a múlt héten.

Elsõ, Lights címet viselõ stúdió albuma, 2010. március 1-tõl vásárolható meg.

Kíváncsian várom, Ellie Goulding mennyire lesz maradandó csillaga a brit, valamint az európai popzenének. Véleményem szerint legújabb dala sem lett akkora siker, mint amire számítottak.

Az viszont tény, hogy az idei Brit Awards díjkiosztóján sikerült begyûjtenie a Kritikusok Díját. Valamint ezen kívül elnyert egy másik díjat, a BBC nevével fémjelzett, 2010 Hangja elismerést is.