2024.04.19. - Emma

Születésnapra készülõdik a Kaláka

Születésnapra készülõdik a Kaláka
Négy évtizede választott és azóta hûségesen követett programjukról beszélgettünk a Kaláka együttes alapító tagjaival, akik elmondják, miért szeretnek gyerekeknek is játszani, mi okból szólaltatnak meg koncertjeiken oly sok, Magyarországon kevéssé ismert hangszert. Elárulnak néhány meglepetést is, amelyek 2009-ben, az együttes negyvenedik születésnapja alkalmából indított országos turnéjukhoz fûzõdnek.

Nomen est omen, vagyis a név kötelez - mondhatni stílszerûen a Kaláka együttesrõl.
A két alapító tag: Gryllus Dániel és öccse, Vilmos vezetékneve ugyanis azonos egy dalnokéval, a réteken, napos domboldalakon vidáman muzsikáló mezei tücsök latin megjelölésével.

Gyerekeknek adott mûsor végén találkoztunk Gryllus Vilmossal. Nyüzsgõ, zsibongó sokaság vette körül õt és muzsikus társait, némelyik apróság még szívesebben mászott, mint lépegetett. Nem könnyû közönség. Nem egyszerûen türelmet, odafigyelést, hanem nagy-nagy szeretetet is igényel.

- A legtermészetesebb dolog, hogy valaki szereti a gyerekeket - mondja a zenész. - Õk jelentik a folytatást, az ember idõbeni meghosszabbítását. Kicsit meg kellett érni ahhoz, hogy zenészként szóljunk gyerekekhez, nálam nagyjából akkor bukkant fel ez a szándék, amikor felébredt bennem a saját gyerek utáni vágy is. Az elsõ gyerekem születése után békéltem meg azzal, hogy egyszer majd meg kell halni. Megéreztem, hogy az ember egy láncszem a sorban, s nem valaminek a vége vagy a kiteljesedése. A Kalákával akkor elõvettünk és gyerekközönség elé vittünk olyan dalokat is, amelyeket korábban felnõtteknek játszottunk, ilyen például A cinege cipõje, Tamkó Sirató Károly Pinty és pontya vagy Lázár Ervin Dömdödömje A Négyszögletû Kerek Erdõbõl.

- Régen nemigen különböztettek meg gyerekeknek való és felnõtt verset - folytatja. - A Tengerecki Pál például honvágyvers volt inkább, de egyszer csak kiderült, hogy tetszik a gyerekeknek. Kányádi Sándor pedig úgy kezdett el gyerekverset írni, hogy az 1960-as évek Romániájában megpróbálták kiszorítani õt az irodalmi életbõl, ezért a Napsugár és a Szivárvány címû gyereklapoknál helyezték el. Ez a mi szerencsénk, mert akkor neki hetente meg kellett írnia egy gyerekekhez szóló opust, s a nagy költõk az ilyen versekbe is bele tudják foglalni a minden korosztálynak címzett lényeget.

A Kaláka 1969-ben választott programjáról Gryllus Dániel, az együttes vezetõje szól:

- Õsi jogaiba próbáltuk visszahelyezni a verset, amelyet - gondoljunk csak Balassi Bálintra - kezdetben nem szavaltak, hanem énekeltek. Csak jóval késõbb kezdték az emberek olvasni a költeményeket. A poéták is ad notam, tehát egy dalszerkezetre írták a verseket. A hatvanas évek végén a líra újra-megzenésítésének igénye benne volt a levegõben, hiszen Sebõ Ferencék tõlünk függetlenül láttak munkához. A Kaláka esetében az alapvetés 1969-ben történt meg, amikor Mikó István, Gryllus Vilmos és jómagam arra szövetkeztünk, hogy verseket énekeljünk. Az ötlet Mikótól származott, aki már akkor színésznek készült, vonzódott az irodalomhoz és törte a fejét, miként tudna megtanulni kicsit gitározni és verseket elénekelni. Öcsémmel akkor még a Mûszaki Egyetemre jártunk és jó ideig kettõs életet éltünk, mert nagyban koncerteztünk már, amikor vizsgákra, szigorlatra, a diplomamunka megvédésre készültünk.

Mikó 1973-ig maradt a Kalákával, amely fennállása alatt eddig ezernél is több verset zenésített meg. A jelenlegi összetételben 1996 óta játszanak, a Gryllus testvérek mellé Becze Gábor és Radványi Balázs társult. Mindnyájan a Lórántffy Zsuzsanna úti, ma Kodály Zoltán nevét viselõ zenei általános iskola diákjai voltak, és hangszeres zenét is tanultak. Zongorázni vagy csellózni jártak. Ma egy-egy koncertjükön a cselló, nagybõgõ mellett elõkerül brácsa, gitár, charango, koboz, mandolin, ukulele, cuatro, kalimba, furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, harangjáték, duda, doromb. Önként adódik a kérdés, hogy hány hangszeren is tudnak játszani.

- Valóban nagyon sok hangszert tudok megszólaltatni. Alapvetõen a cselló tartozik hozzám, és a pengetõsök, a koboz, a gitár, a charango, de volt már hegedû is a kezemben. Ha arra gondolok, hogy a hangszertudásnak az a mércéje, ahogyan Perényi Miklós csellózik, akkor én nem tudok csellózni, ha a gitározásnak az a szintje, ahogy Sárközy Gergely játszik, akkor gitározni sem tudok. Sok hangszerünk külföldrõl származik, Erdélybõl hoztunk kobozt, az elsõ charangómat egy bolíviai diáktól vettem, és amikor édesanyám Libanonban volt kiküldetésben, hozott egy udot, amely mindennemû pengetõs hangszer õse - avat be Gryllus Vilmos az instrumentumok szerepébe. - E sokféle hangzásvilágra azért van szükségünk, mert szeretnénk minél hívebben érzékeltetni a versek hangulatát. Az egyik vershez reneszánsz érzésvilág szükségeltetik, a másikhoz egy kis barokkos csengés, a következõhöz népies hangzás, vagy például József Attila Születésnapomra címû költeményéhez, amely egy "kávéházi szegleten" íródott, klarinétot is megszólaltató kávéházi zenét képzeltem el.

Az új esztendõ a Kaláka negyvenéves fennállásának ünneplése jegyében telik majd el.

- A külföldi együtteseket és a világzene képviseletében érkezõ kollégákat is váró diósgyõri Kaláka fesztivál mellett országos turnét szervezünk, amelyben Mikó István is részt vesz - tudatja Gryllus Dániel. - Öröm lesz vele ismét együtt muzsikálni. Úgy tervezzük, hogy elõveszünk egy-két régi dalt is, még az 1973 elõtti idõszakból. Persze van olyan szerzeménye Mikó Istvánnak, amelyet most is rendszeresen játszunk, például Radnótitól az Alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom kezdetû költemény megzenésítése fûzõdik az õ nevéhez. A koncertsorozat utolsó állomása a Kaláka születésnapja elõtti estén, 2009. november 28-án a Mûvészetek Palotájában lesz, amelyre természetesen sok-sok meglepetést tartogatunk.