2024.03.29. - Auguszta

Kétmilliárdan látták a Live Earth-öt

Kétmilliárdan látták a Live Earth-öt
Már akkor is teszünk valamit a környezetünkért, ha nem folyatjuk a vizet, vagy a napon szárítjuk meg a kimosott ruhát. Minden idõk legnézettebb koncertsorozatának tulajdonképpen az volt az üzenete, hogy a világ sorsát, ha csak egy kicsit is, de mindannyian befolyásolhatjuk. Maratoni 24 órás koncert 150 fellépõvel, 9 városban – ez volt a Live Earth, a világ eddigi legnagyobb koncertje. Mindez a globális felmelegedés és az abból fakadó krízis problémáira és megoldására akarta felhívni a figyelmet.
A koncerteken olyan világsztárok léptek fel mint Madonna, a Police, a Genesis, Shakira vagy a Black Eyed Peas. Az esemény Tokióban kezdõdött, ahol Al Gore volt amerikai alelnök, a program egyik szervezõje egy hologramos kivetítõ segítségével mondta el beszédét. Õ elkötelezett híve ennek a mozgalomnak. Jól bizonyítja ezt az Oscar-díjas „Kellemetlen igazság” címû dokumentumfilm is, mely Al Gore környezetvédelmi kampánykörútját mutatja be.

A koncertsorozat legkülönlegesebb állomása mindenképpen az Antarktiszon zenélõ Nunatac együttes volt. Az öttagú banda a déli sarkköri brit kutatóállomás tudósaiból áll, akiket 17 társuk és néhány arra tévedt pingvin tudott csak a helyszínen hallgatni.