2024.03.29. - Auguszta

Cameron, Justin és Shrek

Cameron, Justin és Shrek
Vasárnap, a Harmadik Shrek régóta várt Los Angeles-i premierjén a Mann's Village filmszínházba érkezõk rövid idõre elfeledkeztek a filmrõl, amikor két fõszereplõ bevonult a piros szõnyegen. Ugyanis mindenki azt várta, hogyan viszonyul majd egymáshoz Cameron Diaz és Justin Timberlake, akik ugyan még párként kezdték el a forgatást, de már hónapok óta szakítottak, és azóta se nagyon beszéltek egymással. Persze a színésznõ és énekes exbarátja „csak” hangjuk révén fõszereplõk.
Cameron immár harmadszor bújik Fiona hercegnõ bõrébe, Justin pedig barátnõje unszolása vállalta el a serdülõ Artúr király, vagyis Artie szerepét – melyet késõbb élete legkönnyebb munkájának nevezett.

Elsõként a rövid, rózsaszín Chanel ruhába bújt Cameron érkezett meg, és szorosan filmbéli párja, Shrek hangját adó Mike Myers maradt. Timberlake csak pár másodperccel késõbb vonult be, és úgy tûnt, hogy sokáig nem is vesznek egymásról tudomást. Ám a közös stábfotó elkészültékor, melyen részt vett még Julie Andrews, Antonio Banderas, Rupert Everett és persze Eddie Murphy is, az egykori sztár-pár már széles mosollyal, szoros öleléssel és szenvedélyesnek tûnõ „szájközei” csókkal üdvözölte egymást.

Arról, hogy Cameron és Justin együtt távozott-e az eseményrõl, illetve arról az apróságról, hogy mindez pusztán reklámfogás volt-e, sajnos nincs híradás. (Shrek The Third – hazai bemutató: 2007. június 14.)