2024.04.20. - Tivadar

Rejtélyek Anna Nicole halála körül

Rejtélyek Anna Nicole halála körül
Anna Nicole Smith (†39) halála körül egyre több a rejtély. A hajdani playmate szervezetében nem találtak drogot, gyomrában nem volt nyugtató, testén sérülés. A rendőrség tanácstalanul áll az eset előtt, ráadásul egy újabb problémát is meg kell oldaniuk. Eltűnt ugyanis a modell öt hónapos kislánya, aki jelen pillanatban közel 800 millió dollárt, vagyis 160 milliárd forintot ér. A múlt hét csütörtökön elhunyt modell gyomrában nem találtak gyógyszert, és a véréből sem tudtak kábítószert kimutatni.
Külsérelmi nyomok nem voltak a testén, leszámítva egy kisebb véraláfutást a hátán, amit pár nappal korábban szerzett, amikor elcsúszott a kádban.

Bár korábban elterjedt, hogy Anna a saját hányásába fulladt bele, a boncolás eredménye ezt megcáfolta. Anna Nicole egyik közeli barátnője azt állította a News of the World hasábjain, hogy a modell egy nappal halála előtt felhívta, és közölte, hogy öngyilkos lesz. De ha elfogadjuk is tényként, hogy Anna önmagával végzett, akkor is felmerül a kérdés, hogy hogyan?

A vizsgálat tehát tovább tart, de nem ez az egyetlen rejtély a playmate körül. Öt hónapos kislánya, DannieLynn eltűnt, az apaság jogáért immár hárman csatáznak, és továbbra sem tisztázott, kié lesz az a több mint 800 millió dolláros örökség, amelynek Anna várományosa volt. Ha az egy évtizede tartó hercehurca után végül kiutalják neki milliárdos férje utáni örökségét, azt természetesen a kislány kapja, így jó üzletnek tűnik az apjának lenni.

A három jelölt: Howard K. Stern, Anna ügyvédje, s a kislány formális nevelőapja, Larry Birkhead, fotós, és két napja már Gábor Zsazsa férje, Frederic von Anhalt herceg is, aki Anna halála után jelentkezett a kicsiért. Február 20-án döntenek a levett DNS-minták alapján az apa személyéről, addig a modellt sem lehet eltemetni.

De vajon hol a kislány, aki hamarosan milliárdok örököse lesz, s akiért három apa is küzd? Anna halála előtt két nappal utazott Floridába egy bírósági tárgyalás kedvéért, DannieLynnt közeli ismerősére, a bahamai bevándorlási miniszterre és annak családjára bízta. Halála után édesanyja, Virgie és nagynénje, Elaine azonnal a Bahamákra utazott, hogy a kislányt, ha ideiglenesen is, de magához vegye.

- Virgie nagyon aggódik, hogy valami baj történik DannieLynnel, mert nem találjuk sehol - mondta a nagynéni. A kislányt valóban elvitte valaki a modell tengerparti otthonából, amit az ingatlankezelő azonnal lefoglalt. Egyelőre senki sem tudja, hol lehet a baba, és jelenleg ki vigyáz rá. A helyi sajtó munkatársai úgy vélik, a nevelőapa, Stern családja vitte el, bár ehhez hivatalosan nem lett volna joguk.

Elvette a drog az eszét

Anna Nicole édesanyja, Virginia szerint a drogok kikezdték lánya józan ítélőképességét.

- Daniel fia a karjai közt halt meg, mégis túltette a dolgon magát - mesélte Virgie. - Láttuk a tévében, ahogy esküvőjét” ünnepli, vidáman pancsol a tengerben, míg a fia a hullaházban feküdt. A drogok szétették az agyát. Azt se tudta, ki a gyereke apja, annyi kapcsolata volt. A lányokat is szerette, képtelen volt visszafogni magát.

blikk