rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • Opitz Barbara lett a 2016-os X-Faktor győztese

  • Opitz Barbara lett a 2016-os X-Faktor győzteseDöntöttek a nézők: Opitz Barbara lett az idei X-Faktor győztese, aki minden eddiginél nagyobb nyereményt vehet át. Egy luxusutazás és az egy éven át havi 1 millió forintnyi készpénznyeremény mellett ugyanis további 15 millió forintot kap, amelyet zenei karrierjének beindítására fordíthat. De itt nem ér véget az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb tehetségkutató műsora: jövőre is lesz ugyanis X-Faktor! Tetőfokára hágott a hangulat és az izgalom is szombat este az X-Faktor stúdiójában, ahol már csak Opitz Barbara, Gorbunov Dmitrij és Mata Ricsi volt versenyben a győztes címért.

    Két közös dal erejéig szombat este visszatértek a már kiesett versenyzők is: Dánielfy Gergő, Jáger Kinga, Vincze Aliz Liza, Balogh Eszter, Fejes Szandra, Ónodi János, a Ham Ko Ham, a Jaggers és a Soulbreakers. A finálé extra-produkciójaként pedig a legutóbbi X-Faktor győztese, Tóth Andi énekelte el egyik legújabb dalát, amelynek a szövegét is ő írta.

    A finalisták – Opitz Barbara, Gorbunov Dmitrij és Mata Ricsi – először azokat a dalokat énekelték el, amelyeket még a válogatóra hoztak magukkal, majd mentoraikkal duetteztek. Így Opitz Barbi Tóth Gabival, Gorbunov Dmitirj és Mata Ricsi pedig Puskás Petivel állt színpadra.


    Ezt követően lezárult az első körös szavazás: az sms-ben és az RTL24 nevű applikáción keresztül beérkezett szavazatok alapján Gorbunov Dmitrij lett az idei X-Faktor harmadik helyezettje.

    Így már csak Opitz Barbi és Mata Ricsi énekelhette el a még elő nem adott párbajdalát, majd a győztesek dalát. Ez utóbbit idén Szabó Ádám írta, aki korábban nemcsak a Csillag Születik, hanem az X-Faktor színpadán is bizonyított már.

    Az újraindított szavazást követően a nézők hozták meg a végső döntést is: Opitz Barbara lett a 2016-os X-Faktor győztese, aki minden eddiginél nagyobb nyereményt vehetett át. Egy luxusutazás és az egy éven át havi 1 millió forintnyi készpénznyeremény mellett ugyanis további 15 millió forintot kap, amelyet zenei karrierjének beindítására fordíthat.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A Fat Phoenix búcsúzott az X-Faktortól

    A Fat Phoenix búcsúzott az X-FaktortólAnnyira mást nyújtottak, mint amit ebben a műsorban megszokhattunk és amit ettől a műsortól mind a készítők, mind a nézők vártak, hogy tulajdonképp már az is egyfajta ajándék, hogy 6 show-t túléltek és csak a széria felénél estek ki - nagyjából így magyarázta a Fat Phoenix két tagja, hogy miért nem látszik rajtuk sem megrendültség, sem a szokásos fájdalom, amit a kieső énekesek az elvesztett lehetőség miatt szoktak érezni. Eddig a pontig egyébként a korábbi években csak két együttesnek sikerült eljutni, jellemzően ők esnek ki a leghamarabb.

  • Tiësto-õrület Zamárdiban

    Tiësto, Tiësto- skandálta közel négyezer ember szombat este kedvenc lemezlovasa nevét. Alig kezdõdött még el a nyár, de lehet, hogy már az egyik legnagyobb koncerten túl is vagyunk: a holland származású dj. Tiësto újra nálunk forgatta a lemezeket, s az ország minden tájáról, sõt külföldrõl is ezrek vették a Balaton felé az irányt, hogy élõben táncoljanak imádott zenészük mûsorára. A lemezlovas nagyságáról mindent elmond, hogy a klub közelében található étterem bezárt, a személyzet csak Tiësto kívánságait leste.·A rajongóknak egészen hajnali fél kettõig kellett várniuk, hogy utána közel négy órán keresztül táncolhassanak a legújabb zenékre, de felcsendült egy-két régebbi sikerszám is.

  • Átadásra kerültek a VIVA Comet gömbök

    Átadásra kerültek a VIVA Comet gömbökFergeteges hangulat és nagy izgalmak közepette zajlott a 13. VIVA Comet díjátadó gála, amelyet nemcsak a díjra esélyes jelöltek, de az ő rajongóik, no meg a celebvilág színe-java is élőben követett a Budapest Sportarénában, és több ezren a tévéképernyők előtt izgulhattak kedvenceikért. A már jól ismert, kék és narancsszínű gömböt ráadásul idén először nem hat, hanem hét kategóriában adták át a zenészeknek, a megszokott négy közönségdíj és a két szakmai elismerés mellé az utolsó pillanatban felsorakozott a SuperFan díj is.

  • Tízezren buliztak az öreg rockerekkel

    "Pont ekkora érdeklődésre számítottunk” - összegezte Szovják Bea, a Rockaréna című kétnapos rendezvény sajtófőnöke. Pénteken négyezren mentek el a Budapest Sportarénába, hogy megnézzék a Hobo Blues Band, az Edda, a Bikini és a Skorpió egy-egy órás produkcióját, tegnap pedig hatezren buliztak a Beatrice, a P. Mobil, a Karthago és a Korál koncertjén. Tehát napi átlagban ötezren voltak ott a 12 ezer férőhelyes csarnokban, de meglepően családias volt a hangulat, mert előrébb hozták a színpadot, és lezárták a felső karéjt.

  • Sziget 2007 összefoglaló!

    Az utolsó napon sem esõ, sem sár nem volt a korábbi napok állandó szereplõi közül a Szigeten, és egyáltalán, kedden volt a legjobb idõ is, még a kánikulán innen, de az õszies esõzéseken mindenképpen túl. Nevéhez képest egyáltalán nem tûnt veszélyesnek a Killers, de azért erõteljesebb és hangosabb lehetett volna. Elõtte Juliette Lewis és az Eagles Of Death Metal zúzott a Nagyszínpadon, az iWiW Világzenei Nagyszínpadon...

  • Három év után új album a Franz Ferdinandtól

    London - A lemezboltokba került a brit, pontosabban skót sikercsapat, a Franz Ferdinand új albuma. A Tonight viszonylag hosszú ideig (3 évig) váratott magára, és stílusában a könnyedébb dance pop felé vette az irányt.

    A Magyarországon már kétszer is (a 2005-ös és a 2006-os Sziget Fesztiválon) koncertezõ zenekar 2002-ben alakult, Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös nevét vette fel. Frontembere, Alex Kapranos énekes és gitáros társaival együtt elég jó kritikákat kapott a szaksajtóban az elõzõ albumok és koncertek alapján.

  • Ének nélküli teltházas Kowalsky-koncert

    Különös koncertet adott múlt héten a Kowalsky meg a Vega, a fõvárosi Morrison’s 2 Music Pubban. Kowalsky hangja elment, így szinte végig a közönség énekelt. Már aki befért, mivel a fellépés kezdetére már teljesen megtelt a szórakozóhely. Mi több, kint a sor a körútig állt. "Egyhamar nem felejtjük el ezt a fellépést, az biztos – mondta Kowalsky. – Óriási volt a közönség, hatalmas hangulatot teremtettek. Torokgyulladásom miatt szinte egyáltalán nem ment az éneklés, de az utolsó pillanatban már nem akartuk lemondani a bulit. Szinte végig a közönség énekelt helyettem.

  • Felkoppintott állú kalózok

    A nyár egyik legjobban várt, több mint 200 millió dolláros szuperprodukciójának, vagyis a Karib-tenger kalózai harmadik részének nem várt versenytárssal kell megküzdenie - egy alig 25 millióból készült vígjátékkal. Noha a kalózok a bemutató utáni második héten is megõrizték vezetõ helyüket, tették ezt több mint 60 %-os bevételcsökkenéssel, és ezt a hasznot Judd Apatow új filmje, a Felkoppintva vitte el, amely már az elsõ héten majdnem 30 millió dollárt hozott készítõinek. Ez pedig majdnem a duplája a prognosztizált bevételnek...

  • Adrian Lux - Teenage Crime - egy igazi 2010-es club sláger (klippel!)

    Érdekes címválasztás ez a svéd DJ-tõl. A klip alapján ugyanis nem a tinik „bûnöznek”, hanem egy nappal gyerekes, férjes anyuka alakul át éjszaka, és veti bele magát a fiatalok klubvilágába. Összeszed egy tinédzsert, aki akár a fia is lehetne korban, szexel vele, majd – mint aki jól végezte dolgát – hazatér a családjához. Adrian Lux nem otthonról látta a családi idillt.

    Stockholmban nevelte fel egy divatfotós és egy punk rocker. Lux is nyughatatlan figura volt már a kezdetektõl, akár csak a szülei. Tanult gitározni, modellkedett, a zenét nem vette túl komolyan.

  • Nyuszilányból énekesnõ - Dundika énekel

    Rég dédelgetett álma vált valóra az elmúlt évek legsikeresebb playmate-jének. Dundika ugyanis énekelni kezd. Az ötlet, hogy õ énekelje el az idei nyár legsikeresebbnek ígérkezõ slágerét, talán õt sokkolta legjobban. Ennek ellenére igent mondott. Nyuszilányból énekesnõ lesz. - Okozott egy-két álmatlan éjszakát, mire eldöntöttem, igenis elvállalom – mesélte Dundika. – Kislánykorom óta szívem mélyén énekesnõ akartam lenni, csak valahogy nem kaptam lehetõséget, hogy megmutassam, tudok énekelni. Én pedig magamtól nem erõltettem.

  • Liv Tyler születésnapi bulija

    "Õ a legbölcsebb tini, akivel valaha is találkoztam" - mondta róla Tom Hanks egykoron, de ez már csak félig igaz. Liv ugyanis már nem éppen tinédzser, hanem befutott színésznõ, olyan nagyszerû filmekkel a háta mögött, mint a Lopott szépség, a Nyomul a banda.

    Liv Tyler saját maga jött rá arra, hogy valójában kicsoda az apja. A színésznõ ugyanis abban a hiszemben nõtt fel, hogy Todd Rundgren rockzenész az apja, hiszen ez szerepelt az anyakönyvi kivonatában, és az õ vezetékneve is Rundgren volt.

  • Budapest Parádé 2005.: erotika, alkohol, vetkõzés, miegymás

    Budapest - Több százezer embert hozott lázba az idei Budapest Parádé. A pezsgõ sokaság egy emberként mozgott a lüktetõ zenére, korhatár nélkül. A nyárzáró rendezvényen persze volt alkohol dögivel, így már kora este levetkõzte gátlásait az önfeledten szórakozó tömeg.

    - Térj magadhoz, haver, buli van! - szárnyalta túl egy hang a dübörgõ ritmusokat, mialatt hevesen pofozgatta elázott cimboráját egy fiatal...

  • Felicity Huffman, a Született feleségek leghitelesebb szereplõje

    Felicity Huffman, a Született feleségek sokgyermekes Lynettje a leghitelesebben alakított karakter a sorozatban – vélik az amerikai kritikusok. Úgy tûnik, a szakemberek rajonganak a színésznõért, ennek talán az is oka lehet, hogy Felicity a való életben is játékos és meg van áldva jó adagnyi öniróniával is... Egy alkalommal például elõfordult, hogy egy óvatlan pillanatban a vele interjút készítõ újságírónak ellopta a kekszét a teája mellõl, a tavalyi Golden Globe díjkiosztón pedig egy kis üveg vodkát adogatott körbe díszes asztaltársaságának.

  • Gwen Stefani legújabb videóklipjét a Nyugati pályaudvaron forgatta

    Gwen Stefaniról tudtuk, hogy közvetlen, de hogy ennyire, azt nem gondoltuk volna. Szó nélkül leállt cseverészni riporterünkkel, majd a show közepén a közönség közé ugrott, és onnan énekelt. Ezt azért nem sok világsztár vállalná be rajta kívül. A világhírû amerikai énekesnõ, Gwen Stefani pénteken Budapesten adott koncertet. Gwen Stefani kezdetben egy szállodában takarítónõként kereste kenyerét még az egyetem évei alatt. Emellett versenyszerûen úszott. A No Doubt együttesbe bátyja hívta el.

  • Kamionkonvoj Szegednél

    Az egész várost átszelõ, dübörgéstõl és kürtszótól hangos felvonulással kezdõdött meg pénteken a XV. Szegedi Kamionos Country Találkozó (2005.07.21-2005.07.23), melyre az egész országból érkeztek szebbnél szebb járgányok. A rendezvényre százával gyülekeztek a szabad életérzést hajtó motoros rokkerek és kikapcsolódásra vágyó civilek is.

    Már péntek délelõttõl gyülekeztek a város peremén a soktengelyes csodamasinák, majd a település nyugodt közlekedését teljesen felbolygatva,...

  • Rúzsa Magdi sikere megszakadt

    A megjelenés hetében nyomban a MAHASZ eladási lista elsõ helyén nyitott az Omega Égi jel címû albuma. A sokadvirágzását élõ banda ezzel a dobogó második fokára szorította Rúzsa Magdit, aki példátlan módon 15 hétig foglalta el az elsõ helyet. Kóbor Jánost, a negyvennégy éves múltra visszatekintõ zenekar loboncos hajú énekesét Berlinben értük utol, ahol éppen az Omega október hetedikei koncertjét készítik elõ. - Nem gondoltuk, hogy ilyen sikeres lesz az új albumunk, de az eladási toplistás elsõ helyünk bizakodással tölt el minket, hogy a hónap végére bearanyozódik az Égi jel, évvégére pedig platina lesz.

  • Csúcsra járatva : Korn, Tankcsapda, Soltész Rezsõ a Sziget 2005. negyedik napján

    Szikrázó napsütéssel kezdõdött a Sziget szombatja. Reggel Fitness gabonapelyhes csokival kezdtünk, melyet frissítõként a sátrunkba szállított a promociós cég.

    A délelõtt folyamán a Környezetvédelmi Minisztérium és a Zöldek között zajló focimeccsen drukkoltunk, majd kicsit süttettük a hasainkat a napon. Ezután strandot terveztünk, de inkább a Dréhernél sörivó teszten ízleltük a nedûk sokféleségét. A strand ráér, hiszen idõ, mint a tenger…

  • MC párbaj a 2010-es VOLT fesztiválon

    Ha még valaki elég éber ahhoz, hogy MC-ket hasonlítgasson össze, akkor számára a VOLT utolsó napja volt a csúcspont, mert a magyar Akkezdet Phiait tehette egy mérlegre az ausztrál DubFx-szel.

    A júniusi Wan2-címlapot is magukénak tudó hiphop szabadverselõk, a Akkezdet Phiai hatkor léptek a Converse Aréna színpadára. A zenebuddhisták sokak szerint csak két rapper, de a VOLT Fesztiválon megbizonyosodhattunk róla, hogy valójában igazi huszonegyedik századi költõk.

  • Bravo Otto 2013

    Bravo Otto 2013Magyarországon a fiatal közönségnek egyik legmeghatározóbb magazinja, a Bravo magazin idén 21. alkalommal rendezte meg a Bravo Otto díjátadót. A rangos eseményt, mint az elmúlt években ismét a WestEnd tetőteraszán rendezték meg. Magyarországon 1992-től ítélheti oda az ifjúság a legjobbaknak, az arannyal bevont kis indián szobrocskákat. A díj súlya is jelképezi, hogy bizony értéke van ugyanis összesen 3 kilogrammot nyom. Idén már harmadik alkalommal, hogy Steiner Kristóf vezeti a díjátadó gálát, s most is humorokból nem volt kevés.

  • Avicii is teltházat és új látogatórekordot hozott

    Avicii is teltházat és új látogatórekordot hozottPéntek éjszaka elfogytak az aznapra kiadható napijegyek a Szigetre, ahol például a Marina and the Diamonds, a Kasabian és Avicii adta egymásnak a Nagyszínpadot. Gerendai Károly főszervező elmondta, hogy bár az idén megnövelték 5 ezerrel a rendezvény kapacitását, már a megnövelt befogadóképesség sem volt elég, ugyanis késő estére minden aznapra szóló napijegy elfogyott. A mínusz egyedik és nulladik napon, amikor nem teljes gőzzel megy a Sziget, 80 ezres a teltház, mivel ennyien férnek el a Nagyszínpad előtt, de a “rendes” Sziget napokon, amikor már minden helyszín üzemel 90 ezer embert engednek be maximum.

  • A-ha koncert Budapesten - elbúcsúzott az együttes

    Fennállása óta elõször lépett fel 2010. 07. 14.-én este az A-ha együttes hazánkban, a Papp László Budapest Sportarénában.

    A trió búcsúzni jött, legnagyobb slágereik mellett vadonatúj albumukról, a Foot of the Mountainrõl is játszottak jó néhány számot, így köszönve el rajongóiktól 25 éves pályafutás után. Morten Harket, a norvég trió frontembere olyan, mintha semmit sem változott volna a nyolcvanas évek óta. Az énekes az Aktívnak adott interjújában elárulta: titka az egészséges életmód.

  • George Michael buli hajnalig

    Tökéletes formában, mosolygós arccal lépett ki a videofal mögül George Michael nem sokkal 9 elõtt a Puskás Ferenc stadionban tegnap este. A 40 ezer ember hatalmas õrjöngéssel fogadta a világsztárt. Nem is lehetett ez másként, hiszen a közönség nagy része olyanokból állt, akik a világsztár 25 éves pályafutásának eleje óta várnak arra, hogy élõben láthassák õt a színpadon. Here I'm (Itt vagyok) énekelte elsõ számában, és ezt sokan alig akarták elhinni.

  • Megabulik a Fesztiválköztársaság főterén

    Megabulik a Fesztiválköztársaság főterénA Sziget Fesztiválköztársaság koncert-epicentrumában, azaz a Nagyszínpadon idén – különböző okok miatt – lassan alakult ki a végső program, de most végre már kitisztult a kép. Újdonságként pedig minden napra esik valami szemet gyönyörködtető, azaz nem csak a színpadon történnek nagy dolgok, hanem előtte is. Végül is összeállt a Nagyszínpad programja, ami idén már nem csak koncertélményt jelent, de látványos, lenyűgöző, izgalmas és lélegzetelállító vizuális élményt is nyújt, bevonva a Nagyszínpad előtti várhatóan többtízezres közönséget.

  • Gyanúsan szolidan bulizott Kelemen Annácska

    Kelemen Anna, akirõl mindent (és annak ellenkezõjét is bõven) leírtak már, most újra meglepetést tudott okozni. Kivételesen nem a szokásos módon. Feltûnõen szolidan viselkedett a Depeche Mode-klubban. A feltûnést most azzal sikerült Annácskának kiváltania, hogy szokásától eltérõen szolidan öltözött, nem ivott egy korty alkoholt sem, egész éjjel táncolt. Szerencsére az okot is elárulta: a szintipop máig legkitartóbbnak bizonyuló formációja az egyetlen zenekar, amiért rajong. "Soha semmiért nem voltam oda ennyire." - nyilatkozta, és igaza lehet.

  • Tojással dobálták meg a No Thanxet

    Csúnyán megtámadták Magyarország egyik legnépszerûbb tinicsapatát. A No Thanx Veszprémben lépett fel, amikor egy rakás fiatal durván szabotálni kezdte a koncertet. Tojással és petárdával dobálták a rockbandát. Végül a zsaruk tettek rendet. A No Thanx koncertje majdnem kudarcba fulladt, de a gyors rendôri közbeavatkozásnak köszönhetôen a fiúk nem kényszerültek abbahagyni a zenélést. - A punkok petárdát, tojást dobáltak, és amit találtak.

  • Eugénia hercegnõ botrányos bulija

    Komoly károkat okozó részeg tivornyába fulladt Eugénia hercegnõ bulija. II. Erzsébet brit királynõ egyik legkedvesebb unokájának születésnapján a tizenéves vendégek berúgtak és összehányták a királyi bútorokat. Eugénia András yorki hercegnek, az uralkodó másodszülött fiának és a tõle tíz éve elvált Sarah Fergusonnak a kisebbik leánya, aki most töltötte be 16. életévét.

  • 17 év után elõször marad el a Republic nagykoncert

    Tizenhét év után ez lesz az elsõ március 15-e a Republic fellépése nélkül, ugyanis az együttes legfontosabb koncertje évek óta ehhez a dátumhoz volt köthetõ.

    Az elsõ nagykoncert 1996. március 15-én volt. Késõbb ez már hagyománnyá vált, mindenféle tudatosság nélkül, míg a Republic nagykoncertjei összekötõdtek ezzel a dátummal. A nemzeti ünnep elõtt egy nappal, csütörtökön pedig egész napos csendes emlékezést szerveznek Cipõ tiszteletére egykori gimnáziumában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.

  • A Creedence Clearwater Revival évfordulós lemezei

    Újranyomják a legendás rock & roll lemezeket

    A hatvanas-hetvenes évek legendás amerikai rock és rock and roll zenekara, a Creedence Clearwater Revival a közeli hetekben elsõ hat lemezének újrakiadásával emlékezik arra, hogy 40 évvel ezelõtt jelent meg a banda elsõ albuma.

    Az albumok mindegyikét bõvített kiadásban kaphatják kézhez a rajongók.

  • Pink leszbi buliban markolászta férje hímtagját

    Kedvese férfiasságába markolt Pink egy leszbikus jótékonysági rendezvényen a Los Angeles-i Gay and Lesbian Center rendezvényén.

    A harmincegy éves sztár feltehetõen a róla terjedõ, leszbikus kalandjait firtató pletykákról szerette volna elterelni az újságírók figyelmét, amikor megmarkolta férje péniszét. A pár jókedvûen állta a fotósok kereszttüzét, amikor Pink gondolt egyet és mogyorózni kezdte Carey Hartot. A férfi láthatóan élvezte hites felesége érdeklõdését.

  • Gyõzike befürdött a vitorlázással

    Megmártózott Gáspár Gyõzike (33). A roma showman a Balaton vizében kötött ki, s bizony ha nem erõsködnek korábban, hogy vegye fel a mentõmellényt, akár tragédia is történhetett volna. Köztudott, hogy Gyõzi egyáltalán nem tud úszni, s mivel a Kék Szalag-vitorlásversenyre készül, így a mentése sem volt egyszerû feladat. A 90 kilóját ugyanis képtelenség a fedélzetre emelni. Amíg csak az elméleti oktatás zajlott...