2024.03.29. - Auguszta

Vad bulizás az államelnök rezidenciáján

Vad bulizás az államelnök rezidenciáján
Az észt köztártsasági elnök, Arnold Rüütel rezidenciája, a tallinni Kadriorg-palota a megszokott programokon kívül egy ideje vad buliknak is otthont ad. Az észt tényfeltáró újságírók kiderítették: a bulizás legtöbbször az elnök és felesége távollétében történt. Ezzel magyarázható az esemény kötetlen jellege is, jelenti a CENA hírügynökség. Míg kezdetben a közjogi méltóság szolgálati lakásán maradtak a fiatalok....
...addig késõbb kimerészkedtek onnan, „körülnéztek” az elnök munkahelyén is, kotorásztak a papírjaiban, táncoltak a dolgozóasztalán, kipróbálták a házigazda vízipipáját, majd magukkal vitték az ott talált szeszesitalokat.

A vendégek egyike annyira megszerette az elnök kesztyûjét, hogy azt magához vette „emléktárgy”-nak. Megesett az is, hogy a többnyire fiatalkorú vendégek felmásztak a palota tetejére, ahol cigarettáztak és ledobták a csikkeket, ezt követõen levizeltek a palota tetejérõl, méghozzá pont a nemzeti lobogó mellé.

2005 októbere óta legalább öt „összejövetelt” rendeztek az elnöki rezidencián, a legnépesebb mulatságon közel 50 vendég vett részt. „Hangulatjavító szereik” közül a vadkender sem hiányzott. A bejutás nem okozott gondot a bulizóknak, mivel tudták a mellékajtó biztonsági kódját, így bármikor bemehettek a palotába.

A botrányos esetet február 18-án a legnézettebb észt tévémûsor, a Szemtanú (Pealtnägija) hozta nyilvánosságra. A mulatók egyike, egy kamaszkorú fiú nyilatkozott a televíziónak, fényképekkel alátámasztva a szavait. Az államfõ szóvivõje, Eero Raun elismerte: a bulikról készült fényképeken valóban olyan palackok szerepeltek, amelyek a Kadriorg-palotából származhattak. Ugyanakkor hozzátette: a házi mulatságok egyszer sem zavarták az államelnöki hivatal munkáját, és nem veszélyeztették egyetlen dokumentum biztonságát sem, áll a jelentésben.