2006-ban a zenekar 10 éves évfordulóját egy best of-kiadvánnyal ünnepelte, mely a „Singles 96-06” címet kapta. Ekkorra lemezüket már több mint 1 millió példányban vették meg világszerte. Egy évvel azután, hogy kiadták hetedik stúdióalbumukat, a „The President of the LSD Golf Club” (2007) című, napjainkig a leginkább kísérletező jellegű korongjukat, az énekesnő, Geike Arnaert úgy döntött, hogy kilép a bandából és szólókarrierbe kezd. Alex Callier és Raymond Geerts, a banda mögött álló két húzótag úgy döntött, keresnek egy új énekest az együttesbe.
Első rész: A keresés
„Jókedvű banda, megbízható tag, szeret nevetni, a zenéért él, 36-os méretet hord, vágya, hogy szexi felvételekhez adja a hangját, unalmas ember unalmas zenével kíméljen” – ilyen és ehhez hasonló kifejezések láttak napvilágot azokban a hirdetésekben, amiket a banda feladott. Nem véletlen, hogy éppen ezekre esett a választás; Alex Callier és Raymond Geerts kedvenc sorozatában, a Reklámőrültekben hangzottak el ezek a kifejezések. Az aktuális hirdetések, melyek a legtöbb médiában jelen vannak – legyünk őszinték – jóval hétköznapibbak. Talán ennek is köszönhető, hogy több mint 1000 jelentkezés érkezett a bandához a világ legkülönfélébb pontjairól. Amerika, Belgium, Anglia, Izrael, Kenya, Lengyelország és Oroszország…csak néhány példa, ahonnan jelentkezések érkeztek. A harmincas jelentkezők közül mindössze egyetlen énekesnő felelt meg minden követelménynek: Noémie Maria Alexis Ghislaine Wolfs…vagyis röviden Noémie Wolfs.
A legjobb pályázók
Alex Callier: „Az ideális jelölt 4 elvárásnak kell, hogy megfeleljen: egyedi legyen a hangja, legyen egyénisége, illeszkedjen be a bandába és át tudja érezni a régebbi dalokat is.”
Raymond Geerts: „Rengeteg olyan bandáról beszélnek, ahol sikeresen cserélték le az énekest. De mégis azt mondom, csak egynél volt igazán így: AC/DC”
Noémie Wolfs: „A Hooverphonic zenekarnak csak egyetlen esélye van, hogy pótolja Geike Arnaertet. Ha velem nem jön össze, a bandának befellegzett.”
Második rész: Noémie Wolfs belép a zenekarba
Noémie egy gyönyörű és csendes belga faluban született, egészen pontosan Scherpenheuvel-Zichemben, talán emiatt is olyan tipikus szomszéd lány karakter. 22 éves, 177 cm magas, elragadó alakja van, gyönyörű sötét barna haja és sugárzó zöld szemei, és – nem utolsósorban – pontosan tudja, mit akar. Elismerte, hogy nincsen komoly zenei múltja, mindössze középiskolás évei alatt énekelt egy bandában. Igazából még énekórákat sem vett sosem....ez valami olyasmi, ami neki természetesen jön. Az, hogy művészeti diplomát szerzett a Gent Academy-n tulajdonképpen nem más, mint egy kompromisszum az álmai és a realitás között. A Hooverphonic hirdetésére 4 demófelvételt küldött, melyeket a Wim Claes’s Close stúdióban készítettek. Olyan klasszikus rockdalokat énekelt, mint Minnie Riperton „Lovin’ You” című slágere vagy Santana „The Game of Love” című dala. Alex Callier és Raymond Geerts azonnal behívta őt egy meghallgatásra, majd hónapok teltek el, mire újra találkoztak a Musican’s Day elnevezésű rendezvényen, ahol végül rájöttek, hogy Noémie az, akire valóban szükségük van.
A legjobb kijelentések
Raymond Geerts: „Mindent egy lapra tett fel!” (Ez volt az első reakció a demó meghallgatása után)
Alex Callier: „Milyen effekteket használtak ,hogy ezt a hangot elérjék?” (Ez volt az első, ami eszébe jutott a felvétel meghallgatását követően.)
Noémie Wolfs: „Basszus!” (Ez volt az első reakció, amikor Alex Callier felhívta őt a jó hírrel több hónapnyi hallgatás után.)
3. rész: „The Night Before”
Miután a végső döntés megszületett, a banda azonnal stúdióba vonult, hogy felvegyék legújabb albumukat. A cél egyszerű volt: visszatérés a Hooverphonic gyökereihez. Volt egy pár olyan dal, amit még be kellett fejezni, és néhány olyan, melyeknek új befejezést kellett készíteni. Most pedig az új énekesnővel gyorsan be tudták fejezni őket, és elkészíteni a keverést is („Anger Never Dies”, „Danger Zone”). Természetesen vadonatúj dalok is készültek. Legtöbbjük akkor, amikor Callier és Geerts együtt jammeltek („The Night Before”, “How Can You Sleep” és “One, Two, Three”). Vannak olyan dalok is, amelyek egy norvég dalszerző-szemináriumról származnak (“Heartbroken”, “George’s Cafe” és “Norwegian Stars”). Az “Identical Twin” Callier és Cathy Denis közös együttműködésének gyümölcse csakúgy, mint a korábbi “Jackie Cane” (2001) és a “The Last Thing I Need Is You” (2003) című slágerek.
A dalok forrása ugyanaz, ami korábban: a gazdag zenekari hangzás, ami többek között a “The Night Before” című dalban hallatszik Burt Bacharach, Ennio Morricone és John Barry legjobbjai közül, igazi hamisítatlan Hooverphonic. Az album anyagának nagyrészét Alex Callier otthonában vették fel a híres brüsszeli ICP Studios finanszírozásával. Raymond Geerts ragaszkodott hozzá, hogy Callier ne csak a producere legyen az albumnak, ő csinálja a keverést is. A végeredmény annyira tetszett a bandának, hogy eszükbe sem jutott megkérdőjelezni.
A legjobb kijelentések
Noémie Wolfs: “Remélem, Isten segít nekünk, elvégre Raymond mindössze 1 évvel idősebb édesapámnál.”
Raymond Geerts: “Mindig is mondtam Alexnek, hogy egy 75 éves törpét kéne keresnünk, hogy ne én legyek a legkisebb és legidősebb a csapatban.”
Alex Callier: “Azóta van ez a nagyszerű érzésem, mióta Noémie-vel dolgozunk...korábban nem éreztem ilyet.” |
Ez történt korábban: A Hooverphonic első slágere 1996-ban hódította meg a belga rádiókat az „A New Stereophonic Sound Spectacular” című lemezről.
