A tavasz könnyen produkálhat meglepetéseket a szerelmes párok életében. Majka és Debreczeni Zita kapcsolata is gazdag volt fordulatokban az elmúlt pár hétben. Mindenki olvashatott arról, hogy a rádiós műsorvezetőt kiszemelte magának a CKM címlaplánya, Kustánczi Lia, ehhez viszont Zitának is volt pár szava. |
Lia nem tétlenkedett, keményen ráhajtott Majkára. Nem hagyott ki egy alkalmat sem, amikor csak tehette a rádiós közelébe férkőzött. Oly annyira nem tudta türtőztetni magát, hogy még Majka fenekét is megfogta, amikor alkalma adódott. Közben kéjesen a fülébe súgta, hogy „bomcsikaváuváu”.
Azóta már kiderült, hogy a lányokat egy külfödi őrület fertőzte meg, ugyanis Zita is pont ugyanezt suttogta Sterbinszky fülébe, amikor „leteperte” fényes nappal az utcán. Zita próbálta magát túltenni azon, hogy Majka és Lia között szövődött némi vonzalom, ennek ellenére nem bosszúból kezdett ki a DJ-vel
- Petivel megbeszéltük, hogy a történtek ellenére kizárólag egymást szeretjük – vallotta be Zita. – Igaz, hogy megérzete a kapcsolatunk a történteket, hazudnék, ha azt mondanám, nem vitatkoztunk. Mostanra azonban minden rendben van köztünk, megbeszéltük a félreértéseket. Eddig is tudtuk, hogy szeretjük egymást, most, hogy a sors próbára tett minket, úgy érzem, még szorosabb lett köztünk a kötelék. Majka klipforgatását én fotóztam végig. Lia is szerepelt a videoban, így kénytelenek voltunk találkozni. Először nem nagyon volt kedvem még ránézni sem, ő viszont volt olyan bátor, hogy egyenesen kiállt elém, s bocsánatot kért. Sikerült tisztázni a dolgokat, s mindenki megbocsátott mindenkinek. |