Mike Posner - az énekes, dalszerző, producer és a Duke Egyetem végzőse - bejelentette első, felfokozott érdeklődéssel várt albumát, mely "31 Minutes to Takeoff" címmel jelent meg.
"Valami történni fog az albumon 31 perc elteltével. Meg kell hallgatnod hozzá, hogy megtudd mi az. Csak annyit mondhatok, hogy mind a hallgató, mind én egy magasabb helyen leszünk, amikor vége lesz." - mondta Posner az albumról.
|
Posner volt a társszerzője és társproducere az összes dalnak az albumon, melyen olyan nevek működtek közre, mint Benny Blanco (Ke$ha, 3Oh!3), a Boys II Men, a Smeezingtons (B.O.B), és Travis Barker. Május közepén a Los Angeles Times azt írta róla, hogy "Mike Posner jó nyomon van affelé, hogy ő legyena következő legjobb dolog a popzenében". Ez egy héttel azután történt, hogy Posner nyitott Drake előtt a teltházas Nokia Színházban rendezett koncertjén, és csupán négy nappal azután, hogy kisétált a színpadra az észak-karolniai Durham városában, hogy átvegye (szociológia és üzleti szakon szerzett) bachelor diplomáját a rangos Duke Egyetemen.
2009 márciusában, Posner első, "A Matter of Time" című mixtape-je (melyet kollégiumi szobájában vett fel) #1 lett az iTunesU-n (ahol bárki ingyenesen megoszthatja saját készítésű zenéit letöltésre), így egy csapásra a major kiadók figyelmének középpontjába került. Miután lemezszerződést kötött a J Records-dzal azon a nyáron, Posner visszatért a Duke Egyetemre, hogy befejezze tanulmányait, és elkezdte készíteni debütáló lemezének anyagát is. Eközben saját maga kiadta második "One Foot Out The Door" című mixtape-jét is az iTunesU-n, melyen már olyan nevek is közreműködtek, mint a 3Oh!3, Bun B, Kid Cudi, és Wale, és minden hétvégén hétvégén kollégiumi bulikon és fesztiválokon lépett fel szerte az országban.
2009 októberében Posner csatlakozott 50 Centhez a "This is 50 Fest"-en New Yorkban, melyet egy Austin City Limits fellépés és egy teltházas New York-i show követett az SOB-ben a CMJ részeként. Posner többször is fellépett az SXSW-n, köztük egy kiemelt helyen is, Perez Hilton "One Night in Austin" nevű teltházas partyján, néhány dátumon fellépett Drake turnéján nyitó számként, a Spin.com a Bamboozle fesztivál "11 Legjobb Pillanata" közé választotta őt, és fellépett a Bonnarro fesztivál záróestjén is - a The Key Club beli saját teltházas koncertjéről már nem is beszélve.
Posner fellépett már az amerikai "Last Call With Carson Daly" showban 2009 októberében, és a "Lopez Tonight"-ban 2010. májusában. Szerepelt már az URB magazin címlapján és az Entertainment Weekly "The Bullseye" rovatában, valamint a Vibe, XXL, New York Times, Los Angeles Times, Rolling Stone, New York Post és számos egyéb újság hasábjain is.
A 22 éves Mike Posner a michigani Southfieldből származik, jelenleg Los Angelesben él. |