A borsodi térség legnívósabb és legjobban látogatott szórakozóhelye, a Rio igazán kitett magáért. A parti kezdete előtt, már kilométeres sorok kígyóztak a bejáratnál és ismét beigazolódott: a fiatalok már kívülről fújják a játékszabályokat, szinte minden pasi három lánnyal érkezett, így téve ingyenessé saját belépését.
A rezidens DJ, Tóth Petya fantasztikusan megalapozta a bulit, DJ Smiths-nek már csak a „tutiba” kellett beleülnie. Ez sikerült is, a tömeg kórusban skandálta vele a nyár nagy slágerét, a Bom Chicka Wah Wah című számot.
A helyiek elmondták: ők maguk is megdöbbentek, mert ekkora bulit még talán soha nem láttak Ózdon, nagy szerepe volt ebben persze a CKM bikiniteam-jének is. Tömegek fotózták őket, hosszú sorok alakultak ki, a szervezők szerint már memóriakártyával sem lehetett bírni.
A nyertes srác Becza Norbert végül több, mint negyven lányt hódított meg, megdöntve ezzel minden eddigi rekordot, mellyel egy siófoki luxushétvégét nyert. Irigykedésnek mégsem volt helye, sőt a tavalyi nyertes baráti társaságával együtt bulizta végig az estét.
Az őrült éjszakát végül DJ Whiteboy szettje zárta, a hangulatra való tekintettel azonban a kapuzárást egy órával későbbre tolták.
Egy biztos: ezt a partit jó ideig nem felejtik el az ózdiak! |