A szintetizátoros zene óriása koncertet adott Magyarországon. Jarre-nak 1976-ban már több slágerlistás száma is volt, és azóta is megszakítás nélkül aktív: zenéket ír, és koncertezik. Ezért aztán nem is csoda, hogy van némi gyakorlata a dologban. Kezdjük azzal, hogy az 1948-ban (csak három évvel a 2. világháború után) született zenész, zeneszerző legfeljebb a harmincas éveinek a vége felé járó, sportos fiatalembernek látszik - még néhány lépés távolságból is! A felszabadult örömzenélés, és a kísérletezés úgy látszik erősen konzervál: a művész ugyanis nem kevsebb mint 62 éves.

A koncert gyakorlatilag teltházas volt, és a műsor első részében - egy bevezető részt követően - felcsendültek a nagy Jarre klasszikusok, az Equinoxe, és persze az Oxygène is. Érdekes tendencia, hogy mostanában a művész nem csak hogy nem elégszik meg néhány zenei sáv élőben való feljátszásával, de rajta kívül három másik zenészt is igénybe vesz annak érdekében hogy maximálisan élő legyen a műsor. Ezek közül ketten igazi szintetizátorhegyek mögött játszanak, de egy külön ember van csak a (szigorúan) elektromos dobokra.

Jarre élvezettel játszik mindenen ami a keze ügyébe kerül, olyan mint egy leltározás alatt játékboltba éjjel beszabadult kisgyerek.

A körülötte lévő hihetetlen (hegyomlás) mennyiségű (főleg analóg) szintetizátor, dobgép, effekt, kütyü között euforikus állapotban ugráló, örömittas művész egyrészt hihetetlen precizitással tudja, hogy éppen mihez és hogyan nyúljon, másrészt a közönség számára nagyon is spontánnak és anarchikusnak tűnik az egész előadásmódja.

És akkor még is nem beszéltünk a különböző kontrollerek használatáról, nevezetesen arról, amikor pl. lézerfényeken játszik a levegőben egy kesztyűvel, vagy amikor puszta kézzel szólózik a semmiben egy elektromágneses teret generáló cső segítségével.

A koncert középső részén a különböző hangok kicsiholása, és nyílt bizergálása, valamint a szintik közötti össze vissza válogatás, a folyamatos eufóriában való ugrálás az uralkodó, amely egy véget érni nem akaró zenei önkielégítésbe csap át Jarre részéről, melyet csak a több ezres közönség folyamatos figyelme tesz még rendkívülibbé. Az egész tetőpontját talán a nekifutásból való szintiverés, vagy a nyakba akasztható Moog (ütött kopott, ősrégi) teljesen analóg gitárszintetizátoron való, szinte önkívületbe hajló játéka hozza el.

Miután Jarre kiélvezte az örömzenélés minden cseppjét, beindul egy még erősebb vizuális támadás, és az összes lézer dinamikusan, megállás nélkül, és mesterien programozott módon döngöli a földbe, és szocializálja át pillanatok alatt az esetlegesen Lady Gaga dallamaihoz szokott hallgatókat.

A projektorral vetített monumentális méretű, izgő-mozgó installációk a háttérben, a zenével , és a művésznek a nyolc éves gyerekek örömét tökéletesen felidéző viselkedésével együtt minden kétséget eloszlat. A szintimágust egyáltalán nem érdekli az, hogy mi történt az elmúlt harmincöt évben, ő ugyanazt a stílusú, csak rá jellemző zenét képviseli mint eddig. Felőle lehet a trend a rap, a grunge rock, Lady Gaga vagy a Micimackó. Jarre-t semmi nem érdekli, ő nem kiszolgálja a stílust ,hanem alkotja. Nem csodálkoznék rajta, ha a Depeche Mode teljes pályafutása vagy a U2 is kimaradt volna az életéből mint információ. Hiába, Jarre maga a következetesség és a könyörtelen rock&roll: 75 millió lemezt adott el, és valóban azt csinál amit akar. Az egyetlen különbség az 1976-os, és a mostani énje között talán az, hogy most még inkább egy kisérletező művésznek lehet nevezni, mint eddig bármikor.

A következő zenei blokkban visszatérnek a klasszikusok, némi változtatásokkal kísérve - sok élő beütéssel. Ez a koncert legerősebb része, itt már mindenki elhiszi (beleértve a kiszolgáló személyzetet, és a biztonságiakat is) hogy Jarre egy élő klasszikus. A lézerek tombolnak, az ember a tron című film akció jeleneteiben, vagy még inkább egy másik bolygón érzi magát. Teljes extázis.

A koncert vége felé három klasszikus ráadást is játszott. Érdekesség, hogy ebből egy külön számot küld a biztonsági szolgálatnak (akik erre válaszolnak is), majd egyet Magyarországnak is.