Beszólt zenekarának Elton John budapesti koncertjén. A "szeretlek titeket s....fejek" mondat hangtalanul, de jól látható artikulációval hagyta el az énekes száját. A 63 éves sztár elszólását nagy derültség követte a nézőtéren, Elton ugyanis vélhetően nem tudta, hogy szemből is veszi őt egy kamera, ami a két óriás kivetítőre továbbította a képet, a közönség soraiban pedig úgy látszik sokan tudtak angolul szájról olvasni. A lap szerint az énekes kedves beszólásnak szánhatta mondatát. A sztár magyarországi koncertjére zsúfolásig megtelt a nézőtér. Elton John új dalokkal és régi világslágereivel is elkápráztatta a magyar közönséget.

Elton John a kilencvenes évektől már tudatosan építette saját mítoszát: jótékonykodása, extravagáns-különc ruhái, parókái, fülbevalói egy, a realitás talajától elrugaszkodott, kívülálló és magányos zsenit körvonalaztak, aki saját félelmeiről, szorongásairól, szeretetéről és szeretetvágyáról énekelt sokak szívébe markolva

A kérdés az volt: mindebből a kevercsből mi jutott kedd este a pesti közönségnek, amely nem átallott igen borsos árat fizetni a Sportarénába szóló tikettjeiért.

Kapaszkodjanak meg: az első nyolcvan percben szinte semmi. Azaz - ha egész pontosak akarunk lenni - csaknem két órán keresztül tiszta bosszúság, hiszen a koncert jó félórás csúszással indult, amit meg lehetett volna bocsátani, már ha lett volna miért. Fél kilenctől tízig a színpadról túlerősített hangszerek torz, visszhangzó összjátéka áradt a kishíján teltházas nézőtérre. Sokáig úgy tűnt, csak Elton John zongoráját "lőtték" túl, de olykor Nigel Olsson dobjátéka is fülsüketítő volt. De nemcsak a hangzással volt a baj (pedig épp elég lett volna ez is): Elton John zenekara egész egyszerűen középszerű összjátékot nyújtott, talán túlzás is lenne produkciójukat csapatmunkának nevezni: mindenki nagyon látványosan teszi a dolgát, nem kíméli, üti-vágja a hangszerét, a háttérben fut a semmitmondó animáció, a világítás sokszínű és cifra - nyugati profizmus ez, csak hát fakó. Az összhatás kong az ürességtől, a színpad dübörög, a zongora tombol: az elején a korai dalok (Saturay Night's Alright, Madmann Across The Water, Shine The Light, Rocket Man) szólnak, olyan erőltetett zenekari köntösben, ami - már bocsánat a kifejezésért - nem több, mint egyszerű parasztvakítás. Látványoskodás, lelketlen álzenélés. Torzítva. Nehéz volt elviselni.

Elton John - napszemüvegben - minden szám után ugyanazt csinálta: "You, you!" - kiáltott fel, tett egy kört a színpadon a közönséget éltetve. Megköszönte a tapsot, és ismét nekilátott az egymilliós Yamaha-zongora "püfölésének". Néhány kötelező kör, "Budapest egy csodás város" (talán régi emlékeit idézte, ugyanis nem sokkal a koncert előtt érkezett, és egyből távozott is, hogy nemsokára Prágában folytassa műsorát), sok-sok köszönet a feléje áradó szeretet miatt - ahogy ezt ilyenkor szokás.

Tíz óra előtt viszont elkezdődött egy másik, immár élvezhető koncert. (A közönség jó része persze így is lelkes volt, hiszen megkapta pénzéért a popikon látványát, úgy tűnik, nekik a hangzás szinte nem is számított.) A fényeket levették a zenekarról, ettől kezdve az énekes és zongorája volt a fókuszban. És ki tudja: talán épp ez a jó Elton John-koncert titka. Bensőségesen, finoman, külsőségek, (dühöngő, hosszú hajú, hawaii inges rocker gitárosok) nélkül, csak ő maga. Sacrifice, Sorry Seems To Be The Hardest Word: végre tényleg érzések születtek a színpadon, átélhetővé vált a zene, és egyre több minden mutatkozott meg abból a legendás torokból. Az érzelmes-romantikus dalok után ismét a harsányabb, pörgős számoké volt a terep: I'm Still Standing, Crocodile Rock, az addig a küzdőtéren békésen üldögélő közönség közül sokan talpra is pattantak, rohantak a színpad elé táncolni. A koncert végén Elton John percekig osztotta az autogramokat, aztán ráadásként elénekelte a Circle Of Life-t (a háttérben az Oroszlánkirály képei peregtek...), majd jött a Your Song. Talán el lehetett volna még énekeltetni az angollal a Can You Feel...-t, de vagy elfáradt a publikum már 11 órára, vagy megelégedett ennyivel. Ez tehát elmaradt.